Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében teljesen megújul az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden sajtótájékoztatón, a helyszínen.

Varga Mihály, aki a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője, közölte: még az idén megkezdődik az intézet fejlesztése és korszerűsítése 1,453 milliárd forintból. Emellett 805 millió forintos ráfordítással megkezdődhet a többi fejlesztés előkészítése, amelyek várható összköltsége 17,8 milliárd forint.

Kiemelte, a kormány abban a kedvező helyzetben van, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedése lehetővé teszi a fejlesztéseket. Mindez jól érzékelhető abban, hogy saját forrásból egyre többet tud a kormány költeni a családok támogatására, az oktatás fejlesztésére és az egészségügyi ellátás szintjének emelésére, az ágazatban dolgozók bérhelyzetének javítására.

Az ORFI-t érintő fejlesztésekről szólva a miniszter beszámolt arról, hogy az 1,4 milliárd forintos fejlesztési forrás egyik részét orvostechnológiai berendezésekre, betegbiztonságot növelő beruházásokra, energetikai és informatikai fejlesztésekre használják fel. A másik részéből pedig megkezdődhet a tervezői munka, amelynek révén egy új, hétszintes, 15 ezer négyzetméteres épületet húznak fel a kórház területén.
Varga Mihály úgy fogalmazott, az egészségügy területén évtizedes lemaradásokat kell behozni, és ez a kormány sokat tesz azért, hogy az ágazatra fordított költségvetési források növekedjenek. Ezzel kapcsolatban elmondta, 2010-hez képest 2018-ban az állam 400 milliárd forinttal többet költ egészségügyre. Míg ez az összeg 2010-ben 1228 milliárd volt, addig idén 1660 milliárd forintból gazdálkodhat az ágazat - ismertette.

A tárcavezető hangsúlyozta, az Egészséges Budapest Program során a főváros és Pest megye egészségügyi fejlesztései kizárólag hazai forrásból valósulnak meg.
Varga Mihály a II. kerületi Frankel Leó úti ORFI beruházásain kívül említést tett a kerület és a szomszédos kerületek fejlesztéseiről is. Mint mondta, 6,8 milliárd forintot költenek a II. kerületi egészségügyi szolgálat új épületére, 12 milliárd forint jut a Budai Irgalmasrendi Kórházra és 400 millió forint állami forrás jut a Szent Ferenc Kórház bővítésére is. Ezeken kívül 1,5 milliárd forint értékben szerezhet be orvostechnikai eszközöket a Szent János Kórház és 9,3 milliárd forintot költenek a Kútvölgyi úti épületben a járóbeteg-ellátás korszerűsítésére is.

Poór Gyula, az ORFI főigazgatója arról beszélt, hogy a mozgásszervi betegségek diagnosztikájával, terápiájával és rehabilitációjával foglalkozó intézet 402 ágyon, 36 szakambulanciával, 24 órás betegfelvétellel látja el a lakosságot.

A beruházásról szólva közölte, az ORFI három ütemben fog megújulni, az első ütemben a meglévő épületek homlokzat- és tetőfelújítása, a központi szakambulancia nyílászárócseréje valósul meg. A második etapban épülhet meg a 15 ezer négyzetméteres, 120 ágyas új kórházi tömb, ahol a mozgásszervi diagnosztikai központ és szűrőcentrum is helyet kap, valamint létrehozzák az országos mozgásszervi informatikai adatbázist is. A beruházás harmadik ütemében a többi betegellátó osztály korszerűsítése és komfortosítása valósul meg - ismertette a főigazgató.

Hozzátette: a kórház eddig saját erőből is számos beruházást hajtott végre úgy, hogy mindvégig megtartotta likviditását.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az előző uniós ciklusban 500 milliárd forintból tudták fejleszteni a vidéken lévő egészségügyi intézményeket, 77 kórház újult meg.

Az államtitkár örömtelinek nevezte a magyar kormány azon döntését, hogy az elkövetkező években 700 milliárd forintot fordít költségvetési forrásból Budapest és az agglomeráció egészségügyi intézményeinek megújítására.
Hangsúlyozta, az EBP-n belül minden intézménynek meg kellett találni a jövőképét, és egy másfél éves szakmai munka után, egy egységes koncepció révén indulhatnak meg a fejlesztések.

A program célja a betegbiztonság, a gyógyítás méltó körülményeinek megteremtése - hangoztatta az államtitkár.

Menczer Erzsébet, a III. kerület Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy az Egészséges Budapest Program a főváros legnagyobb kórházfejlesztési programja.

Felidézte, hogy a baloldali kormányzás alatt 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, leépültek és eladósodtak a kórházak, amortizálódtak az eszközök, az orvosok külföldre mentek. 2010-től azonban a kormány folyamatosan pótolja vissza a forrásokat az ágazatba. Azóta 77 kórház, 54 szakrendelő és 104 mentőállomás újult meg, továbbá 23 új rendelőintézet és 31 új mentőállomás épült.

Elmondta, az EBP keretében 2017 és 2026 között három centrumkórház jön majd létre, ezek közül egy újonnan fog felépülni Dél-Budán. Ezen kívül 25 budapesti kórházban indulnak fejlesztések.

A kormánypárti képviselőjelölt emlékeztetett arra, hogy a programra 2017-ben már 40 milliárd forintot elkülönített a kormány, ebből 21,7 milliárdot orvostechnológiai eszközök beszerzésére, 18,3 milliárdot pedig az építészeti tervezés megkezdésére szántak.
Menczer Erzsébet kiemelte, hogy az Egészséges Budapest Programban kizárólag hazai költségvetési forrás található, azt a magyar emberek munkájának köszönhetően valósítja meg a kormány.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.