Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Csaknem három és fél millióan az országot is elhagyták. 

Az uniós tagállamok sorra javítják, módosítják felfelé a várakozásaikat. A német kormány például egymillió menekültre számít, miközben néhány napja ennek a harmadáról szóltak a becslések. Magyarország is  folyamatosan segít és humanitárius segítséget nyújt, Ukrajna számíthat ránk.

Örömmel játszanak a gyerekek a tiszabecsi segítségponton. Némelyikük olyan kicsi, hogy még nem tudják, milyen helyzetbe kerültek. A menekültek ételt, italt és hasznos információkat kapnak.

 „Kijevből jöttünk. Már négy napja bombáztak. A támadások miatt aludni sem tudtunk. A végsőkig otthon akartunk maradni, de nem bírtuk tovább. Nagyon kedvesek a magyarok, nagyon jó itt lenni, de azért jobb lenne otthon” – mondta egy ukrán édesanya.

Folyamatosan érkeznek a menekülteket szállító vonatok Záhonyba.

A gyerekek már a peronon édességet és plüss macikat kapnak a segélyszervezetek önkénteseitől. Mindenki arra törekszik, hogy biztonságos, nyugodt körülményeket teremtsenek azoknak, akiket megrázkódtatás ért.

„Azért jöttem el, mert lelkileg nagyon megviseltek a légiriadók. Állandóan szóltak a szirénák, a pincében kellett aludnunk. A leghosszabb riasztás öt órán át tartott. Hallottam a bombákat is, amelyeket a város repterére dobtak. A lövedékek a házunk felett süvítettek el. Nagyon félelmetes volt, már nem bírtam tovább” – jelentette ki egy másik ukrán nő.

A barabási segítségponton is akad feladat bőven. A Katolikus Karitász önkéntesei mindenről gondoskodnak, amire csak a menekülteknek szükségük lehet, ha kell orvosi, ha van rá igény, lelki segítséget is nyújtanak.

„Ellátjuk őket mindennel, tehát étel, ital, úticsomag. Van lehetőségük, hogy itt nálunk megpihenjenek, eltöltsenek egy éjszakát, ha szükséges akkor az egészségügyi ellátásról is gondoskodunk” – fogalmazott Vadász Bálint a Katolikus Karitász ügyeletes vezetője.

Tele van a beregsurányi segítségpont raktára adományokkal.

Ruhákkal, takarókkal, étellel. A kormány három héttel ezelőtt alakította ki ezeket a határmenti állomásokat. Öt helyszínen a nap 24 órájában várják a menekülteket.

„Olyan humanitárius munkát végeznek a karitatív szervezetek bevonásával, ami az átjövőknek a pillanatnyi segítséget megadja és látjuk itt is a forgalmat, hogy nagyon sokan egyből mennek tovább, úgy hogy jelen pillanatban ezek a segítségpontok valóban segítenek a menekülteknek, mint ahogy a magyar kormány is és a magyar emberek is segítenek” – szögezte le Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár.

A határmenti településekről a menekültek következő állomása leggyakrabban Budapest. A rendőrség adatai szerint szombaton 1770-en érkeztek ide vonattal, közülük 548-an gyermekek. A rendőrök állandó segítséget biztosítanak.

Fedák András törzsőrmester szabadidejében is itt van, játszik a gyerekekkel, információval látja el a szülőket. Mivel Kárpátalján született, így az ukrán nyelvet is jól beszéli. Amikor nincs szolgálatban, akkor tolmácsként támogatja az érkezőket.

„Megkérdezik, hogy honnan tudok ilyen jól ukránul beszélni, elmondom nekik, hogy kárpátaljai vagyok. Ennek örülni szoktak és úgy jobban megbíznak bennem úgy gondolom. Hát igazából a segítség amit tudunk nyújtani, az útbaigazítás, elmondjuk, hogy hol tudnak élelmet szerezni, innivalót, valamint így hogy rendőr vagyok jogi felvilágosításban is tudom részesíteni őket” – közölte Fedák András.

Écsy Gábor a Katolikus Karitász igazgatója az M1-nek azt mondta:

egyre több a rászoruló Ukrajnában.

A Tartós szeretet elnevezésű kampányukkal őket segítik. Arra kéri az embereket, hogy a szervezeten keresztül hideg élelmiszerrel, a segélyvonal hívásával, és aki teheti pénzadománnyal járuljon hozzá missziójukhoz.

„Aki most az elkövetkezendő napokban akár a katolikus templomokban, akár a kijelölt gyűjtőpontokra ilyen tartósélelmiszer-csomagot juttat el ezzel az adománnyal segíti az ideérkező menekülteket és segíti a kárpátalján maradtakat is” – ismertette az igazgató.

A háború kirobbanása óta a Magyar Vöröskereszt is támogatja a hazánkba érkezők és a Kárpátalján maradók ellátását, emellett a szervezet nemzetközi bizottságával közösen 192 országában működtetnek keresőhálózatot.

Munkájuknak köszönhetően egymástól elszakadt családtagok találnak egymásra.

„A keresőszolgálat egyik nagyon fontos feladata, hogy esetleg a családtagok közül azokat a férfiakat kutassa fel, akik esetleg a háborúban hadifogságba, vagy esetleg a háború áldozataiként nem tudnak kapcsolatot létesíteni a családtagjaikkal” – jelentette ki Kardos István a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Eddig csaknem félmillió menekült érkezett Magyarországra. Számuk a háborús helyzet miatt a következő időszakban emelkedhet. Ellátásukra felkészültek a hazai segélyszervezetek és a segítségpontok is.

Az egyik fő belépési pont Magyarországra, ahova a menekültek érkeznek, továbbra is Záhony. Onnan jelentkezett az közmédia tudósítója, aki elmondta, eddig ötezer menekültnek segítettek Záhonyban.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.