Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Február 13-án, vasárnap 14 órakor szimpátiatüntetést tartottak a volt finn belügyminiszter, Päivi Räsänen támogatására a budapesti Finn Nagykövetség előtt.

Räsänen bírósági tárgyalása február 14-én folytatódik, amely után pár héten belül eldől, börtönbe zárják-e a kereszténydemokrata politikust, amiért a Bibliából idézett.

A volt finn belügyminiszter ellen azért folyik eljárás, mert egy 2019-es Twitter-bejegyzésben a rómaiakhoz írt levél 1,24-27. versével „megkérdőjelezte” saját egyháza, a Finn Evangélikus-Lutheránus Egyház támogatását a 2019-es Pride-felvonulással kapcsolatban.

A vártnál jóval több, mintegy háromezer ember jelent meg vasárnap délután a Gellért-hegyen található Finn Nagykövetség épülete előtti szimpátiatüntetésen. A békés demonstrációt az Ararat Worship és Pálhegyi Dávid Ajtó előtt című dala nyitott meg.

Ezt követően Dr. Mészáros István László, az országgyűlés emberi jogi bizottságának korábbi alelnöke köszöntötte a szimpátiatüntetés résztvevőit. Mészáros koncepciós büntetőpernek nevezte a finn politikusnő perét. Emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a Biblia az európai könyvnyomtatás legelső terméke, éppen ezért elválaszthatatlan az európai civilizációtól. Szerinte a Biblia tartalmáról szóló közbeszéd korlátozása Európa-ellenes merénylet.

Hozzátette, a finn főügyésznek – aki vádat emelt Räsänen ellen – semmi köze nincs ahhoz, hogyan értelmezi a katolikus egyház a Bibliát, és hogyan szabja meg a saját törvényeit.

Végül kifejezte abbéli reményét, hogy a finn bíróság kiállja ezt a történelmi jelentőségű próbatételt, és a józan ész és a független törvényhozás győzedelmeskedik.

Räsänen üzenete után a szervezők megkérték a résztvevőket, emeljék magasba az otthonról magukkal hozott Szentírásukat, vagy kedvenc igerészletüket, ezzel is kifejezve: mennyire fontos számukra a Biblia tanítása.

A jelképes szertartás után Márkus Tamás református lelkész a kedvenc igerészletével kezdte beszédét: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCSel. 5, 29), majd magyarázatképp hozzáfűzte:

„Räsänen nem mondott semmi olyat, amit a magyarországi református egyház ne mondana. Ilyen alapon én is, vagy a magyarországi protestáns egyházak bármely tagja a vádlottak padján ülhetne”.

Majd figyelmeztetett: ne gondoljuk, hogy a finn politikusnő esete nálunk nem történhet meg.

„Azt akarják, hogy a történelmi egyház megtagadja magát, de a Szentírásra nem lehet szájkosarat tenni. Ne hagyjuk, hogy más ideológiák határozzák meg számunkra, mi a szeretet, és hogyan kell szeretnünk. Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Nála jobban senki sem szeretett. Számunkra ő legyen az iránymutató”.

Utolsó felszólalóként Kulifai Sára, az esemény szervezője felolvasta a finn nagykövetségnek szóló levelet, amelyben arra kérik a követséget, továbbítsa a magyarok üzenetét Finnországba. A levélben a tüntetés résztvevői határozottan kiállnak Räsänen mellett, és kérik a finn kormányt: ne avatkozzon az egyház ügyeibe.

Az esemény végén a résztvevők közösen elimádkozták a Miatyánkot.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.