Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország Kormánya már eddig is jelentős lépéseket tett a családok támogatása terén. A már bevezetésre került intézkedések – CSOK, jelzáloghitel-elengedés, családi adókedvezmény, első házasok kedvezménye – mellett július elsejétől újabb kedvezményes kölcsönök és vissza nem térítendő támogatások válnak elérhetővé.

Babaváró támogatások

Az idei év július 1-től 2022. december 31-ig akár 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású kölcsönt igényelhet minden házaspár, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és a pár egyike legalább 3 év munkaviszonnyal, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. A hitel törlesztőrészlete legfeljebb havi 50 ezer forint, futamideje pedig 20 év.

Amennyiben 5 éven belül legalább egy gyermek születik családban, 3 évig nem kell a törlesztőrészleteket fizetni, és a teljes futamidőre kamatmentessé válik a felvett hitel összege. A második gyermek születésével újabb 3 évre szünetel a törlesztés, és a tartozás 30%-a elengedésre kerül. Ha pedig megérkezik a harmadik gyermek is, akkor elengedik a teljes fennmaradó tartozást.

Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása

Júliustól a három, vagy annál több gyermeket nevelő családok két és fél millió forint, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak legalább hét személyes, új autó vásárlása esetén. Igénylést nyújthatnak be 2022. december 31-ig a Magyar Államkincstárhoz azok is, akiknél már úton van a harmadik gyermek, a felvett összeg legfeljebb az autó bruttó vételárának felét teheti ki. A támogatást igényelhetik egyszülős családok is, az igénylőnek pedig „B” kategóriás vezetői engedéllyel kell rendelkeznie.

Kiterjesztett jelzáloghitel-elengedés

Eddig a három, vagy annál több gyermeket nevelő családok tudtak élni a jelzáloghitel-elengedés lehetőségével, ám ez is megváltozik július 1-ével. A második gyermeküket váró egygyermekes családok is csökkenthetik ezentúl hitelüket 1 millió forinttal, ez az összeg a harmadik gyermek születése esetén pedig 4 millió forintra emelik. További gyermekek születése esetén ezután is 1-1 millió forint jár.

Kibővül a CSOK

Július 1-től a CSOK mellett felvehető, legfeljebb 3%-os kamatozású, 2 gyermekre 10 millió, 3 gyermektől 15 millió forint összegű, kedvezményes hitelt nemcsak új, hanem használt lakás vásárlására is fel lehet már használni.

Falusi CSOK

Magyarországon is jellemző a fiatalok falvakból, községekből való városokba áramlása. Ezt a tendenciát hivatott ellensúlyozni a július 1-től bevezetésre kerülő otthonteremtési kedvezmény, amely kifejezetten az 5000 fő alatti lélekszámú településeken vehető igénybe 2022. július 31-ig. Egy gyermek esetében 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió, három vagy több gyermek esetében pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás.

Forrás: jozsefvaros.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.