Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Új parkolási fizetőövezeteket alakíthatnak ki Újbudán, valamint csökkenhetnek az Állatkerti körúton a várakozási díjak - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott javaslatból.

A testület az újbudai önkormányzat - a kerületi parkolási nehézségek enyhítését célzó - javaslatára módosíthatja a XI. kerületi parkolási szabályozást, amelynek alapján várakozási övezetbe vonnák a Bocskai út - Karolina út - Villányi út - Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt - azaz a Szerémi út - Galvani utca - Andor utca - Egér út - vasút - Hamzsabégi út által határolt területet -, valamint az Infopark területét. Továbbá a Műegyetem rakparton is várakozási díjfizetést vezethetnek be.

Az előterjesztés szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója javaslatot tett az Állatkerti körúton várakozás díjának csökkentésére, mert a 2017. szeptember 1-jével bevezetett, a munkanapokon óránként 525 forintos várakozási díjfizetés kedvezőtlenül befolyásolta az ott működő nagy forgalmú közintézmények látogatottságát.

A javaslat szerint az Állatkerti körúton a ligeti főszezonban óránként 265 forintot, a holtszezonban óránként 175 forintot kellene fizetni a parkolásért.

Mint írták, tekintettel arra, hogy a Városliget többi részén - az 56-osok tere kivételével - óránként 440 forint a várakozási díj, a javasolt összeg kedvezőtlenül hatna az Állatkerti körúti várakozóhelyek foglaltságára, ezért a Városliget teljes területére óránként 350 forintos parkolási díj bevezetését javasolják, amely összhangban van a szomszédos területeken fizetendő várakozási díjakkal.

Kitértek arra is, hogy a XI. kerületi várakozási övezetek esetében a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló közterületeken jelenleg nincs parkolásüzemeltetés. Az újbudai önkormányzat jelezte, hogy javaslatai elfogadása esetén a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló azon közterületeken, amelyek jelenleg a várakozási övezet részei, megkezdené a parkolásüzemeltetést. Ennek előfeltétele egy együttműködési megállapodás, amelyet a javaslat szerint szeptember végén kötnének meg.

Hozzátették, a fővárosi és a zuglói önkormányzat által a Városliget területre megkötött megállapodás módosítása a hétvégi várakozási díjfizetés megszüntetése miatt folyamatban van. A várakozási övezet bővítése a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló közterületeket is érint, így a megállapodás módosítására is szükség lesz.

Zuglóban a kerületi önkormányzat javaslatára parkolási díjat vezethetnek be a Mexikói út - Kacsóh Pongrác út - Kassai tér - Szikszó park - Lőcsei út - Telepes utca - Fűrész utca - Csömöri út - Lőcsei út - Bosnyák utca - Fűrész utca - Szugló utca - Lőcsei út - Egressy út - Nagy Lajos király útja - Thököly út által határolt területen is.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.