Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újabb egy kilométeres szakaszon, az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszán a XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihály út között épít majd zajvédő falat a Budapesti Közlekedési Központ. Az erről szóló közbeszerzési ajánlati felhívás már megjelent, a zajcsillapítást szolgáló fejlesztés 2019 harmadik negyedévére készülhet el a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában. A falépítéshez kapcsolódóan egyes autópálya melletti ingatlanok nyílászáró-cseréjét és a Tompa Mihály utcai kihajtó átépítését is elvégzik.

2018. november 8-án megjelent az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakasza melletti zajvédő fal kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása. A kivezető szakaszon 2010-ben már elkészült zajvédelmi fejlesztés több ezer lakás, rengeteg ház nyugalmához járult hozzá, a jelen beruházás eredményeképp pedig a XV. kerületi, Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakasz zajvédelme is megoldott lesz. Az autópálya ki- és bevezetőjének két oldalán jelenleg szakaszosan 6 kilométer hosszon áll már zajvédő fal, a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával és a BKK beruházásával most további egy kilométerrel toldják meg azt.

A projekt a fal építésén kívül a Tompa Mihály utcai autópálya-kihajtó átépítését is tartalmazza: a kihajtónál található, jelenleg a forgalom elől útburkolati jellel elzárt területre zöldfelületet telepítenek, amely nemcsak esztétikusabbá teszi a környezetet, de hozzájárul a Tompa Mihály utca zajvédeleméhez is. Szintén a projekt része 200 darab nyílászáró cseréje: a zajvédő fal hatékony módja a hangszennyezés csillapításának, ugyanakkor egyes, autópálya-menti épületek felső szintjeit továbbra is elérheti a zaj. Ezért, ahol további beavatkozás szükséges, ott a régi nyílászárókat korszerűekre cserélik, hogy a zaj mértéke az előírt határértékeken belül maradjon.

A kivitelezési munkák sikeres közbeszerzési eljárás esetén a szerződéskötést követően, 2019 második negyedévében kezdődhetnek el és várhatóan fél évig tartanak.

Budapesti Közlekedési Központ

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.