Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A 60-as villamos (fogaskerekű) 2018. augusztus 1-jén (szerdán) az első járatindulástól 10-én (pénteken) az utolsó járatindulásig a Városmajor és az Adonis utca között jár, mert a Mátyás király utcai átjárót lezárják halaszthatatlan karbantartás miatt. A Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút megálló között 60-as jelzéssel pótlóbusz közlekedik, a korlátozás ideje alatt a térségben elsősorban a 21-es és 21A autóbusz használata javasolt. A Mátyás király út a Hollós út és a Költő utca felől is zsákutca lesz a fogaskerekű átjárójáig. A közúti forgalom számára a Mátyás király út a Hollós út  felől lesz megközelíthető.

A 60-as pótlóbusz a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút felé a Svábhegy megállónál az Eötvös úton, a Karthauzi közt követően; a Művész út megállónál a Karthauzi utcában a Művész út torkolat után; Széchenyi-hegy, Gyermekvasút megállónál pedig a Golfpálya úton, a fogaskerekű végállomása mögött áll meg.

A 60-as pótlóbusz a Svábhegy felé a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút megállónál a Golfpálya úton, a fogaskerekű végállomása mögött; a Svábhegy megállónál  az Eötvös úton, a Karthauzi közt követően áll meg.

A közúti átjáró lezárása miatt a 21-es, a 21A, 212-es és a 990-es autóbusz Széll Kálmán tér M; Boráros tér H, illetve Rákoskeresztúr, városközpont felé a Svábhegynél a Hollós út helyett a Diana utcában, a taxiállomás helyén áll meg.

Kerékpárszállítás

A 60-as pótlóbuszon forgalomtechnikai okok miatt midi autóbuszok közlekednek, ezen a járművön a kerékpárszállítás nem lehetséges. A térségben:

  • a 21-es és a 21A, valamint hétköznapokon a 212-es autóbuszon az Adonis utcától a Svábhegy; Normafa; illetve Csillebérc, KFKI végállomás felé;

  • továbbá a 212-es autóbuszon hétvégén változatlanul a teljes vonalon lehetséges a kerékpárok szállítása. 

Díjszabási tudnivalók

A pótlóbuszra a fogaskerekűn érvényes normál díjszabás vonatkozik. A fogaskerekű, a pótló járat és a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz között történő átszállásoknál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a nyomdai kivitelű, tömbbe fűzött gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). A mindkét végén számkockával ellátott, egy darabból álló átszállójegyet a pótlóbuszra, vagy a fogaskerekűre történő átszállásnál nem kell újra kezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik, amelyet a pótlástól függetlenül korábbi átszálláskor már kezeltek, vagy későbbi átszálláskor kezelni fognak.

Mivel a pótlásban a pótlóbuszon kívül a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz is részt vesz, ezért a vágányzár miatt kétszeri átszállás, azaz harmadik felszállás is szükségessé válhat. Ilyen esetekben a már kétszer kezelt jegyek újabb kezelésére nincs mód, így további jegykezelés nem szükséges.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.