Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 14., szombat

image

A Budapest-Székesfehérvár vasútvonal korszerűsítésével új, gyorsabb, bővített menetrendi szerkezet lép életbe 2013. december 15-étől, vasárnaptól a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megrendelése alapján több dunántúli vasúti vonalon. A főváros közigazgatási határain belül a BKK által kibocsátott Budapest-bérletekkel is igénybe vehető vonatok új menetrendje a fejlesztés által gyorsabb eljutást biztosít a közeli nagyvárosokból, az agglomerációból Budapestre, vagy Budapesten belül. Az érdi ingázók 9-12 perces fővárosi eljutási idővel és bővebb menetrendi kínálattal, a Székesfehérvárról vasutazók pedig 39 perces vonatúttal és számos új gyorsvonati járattal számolhatnak. Érd – Budatétény irányából Kelenföldön át Kőbánya-Kispestre teljesen új kapcsolat létesül, Kelenföld és Kőbánya-Kispest között 14 perces menetidővel, amelynek előnyeit főként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre tartók és a dél-pesti, dél-budai városrészek és agglomerációs településeken között utazók élvezhetik. A MÁV-START a BKK-val együttműködésben a könnyebb tájékozódás érdekében az elővárosi forgalomban – az egységes budapesti rendszerbe is illeszkedő – számjelzéssel látja el a vonatokat.

Érd-Budapest: 9-12 perces eljutás, sűrű követési idő

A december 15-étől életbe lépő új vasúti menetrend szerint a csúcsidőszakokban 5-10 percenként követik egymást a vonatok Érd alsó vagy Érd felső és Budapest között. Az eddigi személyvonatok mellett zónázó vonatok is indulnak, amelyek nem állnak meg Kelenföldig. A főváros Érd alsóról így – 30-40 százalékos menetidő-csökkenéssel – 12 perc alatt lesz elérhető, visszafelé pedig 9 percbe telik majd az út.

Székesfehérvár-Budapest: 39 perces, komfortos utazás

Az eddigi legsűrűbb követést és leggyorsabb eljutást biztosítja a MÁV-START a Budapest–Székesfehérvár vonalon: a fejéri megyeszékhelyről mindössze 39 percbe telik majd Kelenföldre a vonatút. A csúcsidőszakokban 30 percenként követik egymást a járatok, amelyeknek a többsége légkondicionált, alacsonypadlós motorvonat lesz.

Kelenföldről Kőbánya-Kispestre 14 perc alatt

Új vasútjárat indul Székesfehérvár–Érd felső–Kelenföld–Ferencváros–Kőbánya-Kispest között. Az óránként közlekedő vonat 14 perc alatt teszi meg az utat Kelenföld és Kőbánya-Kispest között.

Számjelzés a vonatokon

A könnyebb és egyszerűbb tájékozódás érdekében a MÁV-START a BKK-val együttműködésben számjelzéssel látja el az elővárosi forgalomban közlekedő egyes vonatait. A legfeljebb négykarakteres betű- és számsor azt jelzi majd, hogy az adott járat milyen útvonalon közlekedik (számjelzés), míg a betűvel a megállási gyakoriságot jelölik (S: személyvonat, G: gyorsított személyvonat, Z: zónázó vonat). Az S30-as jelentése például a 30-as vasútvonalon (Budapest-Déli–Székesfehérvár) közlekedő személyvonatot jelenti.

Budapest-bérlettel a MÁV elővárosi járatain

A Budapest-bérletek nemcsak a BKK által megrendelt tömegközlekedési járatokra, de Budapest közigazgatási határain belül a MÁV-Start elővárosi és más kijelölt vonataira, valamint a Volánbusz kijelölt elővárosi járataira is érvényesek. Az Budapest-bérletek érvényessége és a környéki szakaszhatárok, érvényességi határok megismerhetőek a BKK weboldalán.

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.