Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az értelmi fogyatékossággal élők felkarolásáért végzett tevékenységéért Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke, gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadó, diplomás ápoló kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.

Az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított díjat a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi várban adták át vasárnap – közölte az alapítvány az MTI-vel.

A díjazottról azt írták: Jakubinyi László több mint félezer, fogyatékossággal élő ember számára hozott létre különféle szociális szolgáltatásokat és foglalkoztatási programokat, ő a magyarországi szociális farmmozgalom elindítója és vezetője, egyben a nemzetközileg is elismert miskolci Baráthegyi Majorság megálmodója és működtetője.

Negyed évszázados munkássága nyomán számos szociális farm kezdeményezése indult el Magyarországon. Az általa vezetett szervezet irányítása mellett

„kitartóan lobbizik a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatási helyzetének javítása és a szociális farmok elismertetése ügyében”.
Eddig három ágazati jogszabály-módosítás köthető nevéhez, amellyel több ezer érintett életminőségének javítása vált lehetővé – írták a méltatásban.

Jakubinyi László 1999-ben hozta létre Miskolcon a Szimbiózis Alapítványt a fogyatékossággal élőket nevelő családok és a felnőtt korú rászorulók önálló életviteli törekvéseinek támogatására.

Szociális farmjuk, egyben legnagyobb telephelyük, a Baráthegyi Majorság a Bükk keleti kapujánál öt hektáron terül el.

A majorságban fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak,
akiknek az ottani kerti tónál, a fóliasátorban, az üvegházban, a gombatermesztő pincében, illetve az istálló környékén és különféle manufaktúrákban biztosítanak munkát.

A majorságban három épületben 36 fogyatékossággal élő – elsősorban értelmileg akadályozott és autista – ember lakik,
s a bejárókkal együtt naponta mintegy százan foglalatoskodnak a különböző egységekben. A vendégek fogadását Erdei Iskola és Családbarát Panzió biztosítja.

„Jakubinyi László bebizonyítja, hogy az értelmi fogyatékossággal élők minden szinten képesek arra, hogy elkötelezett munkatársakként hasznos, teljes életet éljenek. A közepes és súlyos szellemi fogyatékossággal élők számára hozott létre egy könnyen másolható, vidéki modellt, mely már Lengyelországban, Romániában és Moldovában is elterjedt” – emelték ki a közleményben.

A Szimbiózis Alapítvány fő feladata olyan körülmények megteremtése, ahol a fogyatékossággal élők saját képességeiknek megfelelő értékeket képesek elfogadni és önállóan élni,
miközben a társadalom aktív és értékes tagjává válnak – olvasható a kommünikében.

A díjat, amely Judit Hagner Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása, huszadik alkalommal ítélte oda a Káplár Lászlóról elnevezett alapítvány az MTI 2003-ban, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetője emlékére.

Az elismerést minden évben olyan ember kapja meg, aki becsülettel, tisztességgel, emberséggel, alázattal végzi munkáját, és embertársainak segítséget nyújt, inspirációt ad.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.