Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A drónnal készült felvételen a Sibrik Miklós úti felüljáró próbaterhelése Budapesten 2015. októberében Fotó: Ruzsa István, MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A drónnal készült felvételen a Sibrik Miklós úti felüljáró próbaterhelése Budapesten 2015. októberében Fotó: Ruzsa István, MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Visszaáll a korábbi forgalmi rend a Sibrik Miklós úti felüljárónál, véget ér ugyanis a híd 2014 áprilisa óta tartó felújítása. A X. és a XIX. kerületet összekötő, Kőbánya-Kispestnél a vasúti vágányok, a reptéri gyorsforgalmi út és az M3-as metró felett átívelő Sibrik Miklós úti felüljárón újra kétszer két sávon haladhatnak az autósok. Járdáját ugyanakkor 3 és fél méteresre szélesítették, s azon vegyes használatú gyalogos-kerékpáros utat hoztak létre, ezáltal összekapcsolódott a korábban megépült Sibrik Miklós úti bicikliút, valamint a Vak Bottyán utcai kerékpársávok.

Az érintett tömegközlekedési járatok megállóhelyei október 30-ától szintén visszakerülnek eredeti, felújítás előtti helyükre, és ezzel párhuzamosan megszüntetik a Bartók Béla utcai ideiglenes buszsávot. A felüljáró rekonstrukciójára annak leromlott állapota miatt volt szükség (közel 25 évig nem végeztek nagyobb javítási munkákat rajta); a mintegy másfél évig tartó munkák eredményeként korszerűbb és biztonságosabb lett. Kisebb tereprendezési munkákra még számítani lehet a térségben, azonban ezek már nem járnak érdemi forgalomkorlátozással.

A Sibrik Miklós úti felüljáró 1977 és 1979 között épült, teljes körű felújítást 10 évvel később végeztek rajta, és azóta lényeges rekonstrukció nem történt. A most végződött felújítás szükségességét a 2009-ben elvégzett vizsgálatok mutatták ki, amelynek eredményeként – a tervek elkészítése, és a közbeszerzési eljárás lefolytatása után – a munkálatok 2014. április 12-én kezdődhettek meg. A felújítást kivitelező STRABAG-MML Kft. és az A-HÍD Építő Zrt. a felújítást a felüljáró forgalmának folyamatos fenntartásával, a hidat hosszában „kettévágva" végezte el, előbb a keleti, majd a nyugati hídfelet elbontva és újjáépítve. A keleti hídfél 2015. január 31-ére készült el, a felüljárót a nyugati hídfél elkészültével adják most át a forgalomnak A hídépítés folyamán egyúttal a csatlakozó utak burkolatai, a felüljáróra vezető járdák és a buszmegállók is megújultak.

Szélesebb gyalogosfelület, összekapcsolódó kerékpárút A Sibrik Miklós úti felüljáró 1977 és 1979 között épült, teljes körű felújítást 10 évvel később végeztek rajta, és azóta lényeges rekonstrukció nem történt.

A felüljáró járdáját mindkét oldalon kiszélesítették. Az ezáltal létrejött 3 és fél méter széles felületeken a közúttól kiemelt szegéllyel és szalagkorláttal elválasztott, közös használatú gyalogos-kerékpáros utat hoztak létre, amely a Kőbánya felőli részen a meglévő kétirányú kerékpárúthoz csatlakozik, a kispesti félre eső oldalon pedig a metróvégállomás és a bevásálóközpont elérhetőségét biztosítja, csatlakozva az ott korábban megépült biciklis létesítményekhez. Az irányhelyes kerékpározhatóságot a Vak Bottyán utcától Kőbánya felé közös gyalogos-kerékpárút kijelölésével a híd keleti oldalán járdaszélesítéssel és rámpák kialakításával biztosították, ami a felüljáró végétől a Gyömrői útig kerékpársávként folytatódik. A felüljáró XIX. kerületi oldalán található lépcsőt megszüntették. A korábban megépült Sibrik Miklós úti kerékpárút, valamint a Vak Bottyán utcai kerékpársások ezzel összekapcsolódnak, a terület kerékpárral több irányból is kényelmesen elérhető lesz. További fejlesztésként megépült a bevásárlóközpont létesítésekor elmaradt kerékpárút-szakasz is a kispesti oldalon.

Gépjárművel újra a korábbi forgalmi rend szerint

2015. október 30-ától a Sibrik Miklós úti felüljárón újra kétszer két forgalmi sávon haladhatnak az autósok. A Vak Bottyán utcából a felüljáróra vezető balra kanyarodó sávot újra megnyitják. A bevásárlóközpont oldalán található jobbra kanyarodó sáv kialakítását szegélykorrekcióval kedvezőbbé tették. A fenti időponttól megszűnik az ideiglenes Bartók Béla utcai buszsáv is, újra lehet gépkocsival haladni ebben a sávban is. Kisebb tereprendezési munkákra még számítani lehet a környéken, azonban ezek már nem járnak érdemi forgalomkorlátozással.

Visszakerülnek korábbi helyükre a buszmegállók is

A felüljáró rekonstrukciójának elkészültével az azt érintő buszjáratok újra korábbi megállóhelyükön állnak meg:

  • Kőbánya-Kispest M megállóhely:

    • Az Akadélmiaújtelep irányú 68-as busz, a Kőbánya alsó vasútállomás felé közlekedő 151-es, a Deák Ferenc tér M végállomásra tartó 909-es, valamint a Cinkota autóbuszgarázs végállomású 968-as busz Kőbánya-Kispest M megállóhelye visszakerül a Vak Bottyán utca kereszteződése utánra, a felüljáró elé.

    • A Kispest, Vas Gereben utca felé tartó 68-as busz és a Csepel irányú 151-es busz Kőbánya-Kispest M megállóhelye újra a Vak Bottyán utca kereszteződését követően, a felüljáró után lesz megtalálható.

    • A Kispest, Kossuth tér felé közlekedő 909-es és 968-as busz Kőbánya-Kispest M megállóhelye is visszakerül eredeti helyére, a Vak Bottyán utca kereszteződése elé, a felüljáró utáni kanyarodó sávhoz.

  • Felüljáró és Felüljáró (Gyömrői út) megállóhely:

    • Az Akadélmiaújtelep irányú 68-as busz, az Örs vezér tere M+H végállomásra tartó 85-ös, a Rákoshegy vasútállomás irányú 98-as, a Kőbánya alsó vasútállomás felé közlekedő 151-es, a Deák Ferenc tér M végállomásra tartó 909-es, valamint a Cinkota autóbuszgarázs végállomású 968-as busz Felüljáró (Gyömrői út) megállóhelyét visszahelyezik a Sibrik Miklós úti felüljáró végére, a benzinkúti kihajtó elé.

    • A Kispest, Vas Gereben utca irányú 68-as, a Kőbánya-Kispest M felé tartó 85-ös és 98-as, a Csepel, Határ utca végállomásra tartó 151-es, valamint a Kispest, Kossuth tér végállomású 909-es és 968-as busz Felüljáró (Gyömrői út) megállóhelye visszakerül korábbi helyére, a felüljáróra.

      Budapesti Közlekedési Központ

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.