Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Húszezer általános iskolás diák számára válik elérhetővé az ingyenes síelés és a hódeszkázás Eplényben a 2020/21-es szezonban.

A Ski43 Program Nonprofit Zrt. közleménye szerint az országos program lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat, így a mostani idényben akár 20 ezer diák élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen a bakonyi helyszínen.
    "Az elképzelés 2021. január 4-i starttal megvalósul, a diákok ugyanis iskolai napokon, azon belül is hétfőtől csütörtökig, előre egyeztetett időpontokban vehetik majd igénybe a felkínált lehetőségeket Magyarország legnagyobb és legmodernebb síkomplexumában, az eplényi Síarénában" - olvasható a közleményben.
    "Biztos vagyok abban, hogy a természettől és embertársainktól elidegenedő társadalomban ez egy hiánypótló program lesz, és meg vagyok győződve arról, hogy ezzel jelentős mértékben hozzájárulunk gyermekeink érzelmi fejlődéséhez" - mondta az ötletgazda vezérigazgató, Soós Csaba.
    A téli mozgásformák megismerésére az eplényi Síaréna közel háromhektáros oktatófelületén lesz lehetőség, ahol szakképzett sí- és segédoktatók várják majd a gyerekeket napi több turnusban, összesen maximum 500 diákot. A hetvenperces foglalkozásokat az iskolások sítudásához igazítják, így nem kell félnie annak, aki még sosem síelt, de nem fog unatkozni az sem, akinek van már tapasztalata. Az oktatást követően a szervezők a következő 70 percre szórakoztató szabadtéri játékokkal készülnek.
    "A Ski43 térítésmentesen biztosítja a kétórás síbérletet, az oktatást, szükség esetén a sífelszerelést, továbbá minden résztvevő számára egy-egy melegételes csomagot" - áll a közleményben.
    Korábban a Veszprém megyei általános iskolások kaptak hasonló lehetőséget, akkor a diákok jelképes árért cserébe juthattak sípályabelépőhöz és sífelszereléshez. Ennek az együttműködésnek a sikere ösztönözte a Ski43-at arra, hogy a megyei kezdeményezést kiterjessze országos szintre.
    Az előregisztráció november 18-án indul a www.ski43.hu oldalon, ahol várják az általános iskolák jelentkezését.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.