Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Jövő február elején Budapesten rendezik a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) éves kongresszusát és díjátadó gáláját - jelentették be sajtótájékoztatón szerdán, a 110 éves Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ) székházában.

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár számolt be arról, hogy az AIPS végrehajtó bizottsága ítélte oda Magyarországnak a kongresszus rendezési jogát, a rendezvényre pedig a Grand Hotel Budapestben kerül majd sor február 3-tól 6-ig.

"Számunkra nagy megtiszteltetés lesz a fővárosban vendégül látni a világ sportújságíróit, és ez az esemény is hozzájárul a magyar kormány azon tevékenységéhez, melynek célja, hogy minél több kiemelt nemzetközi sportesemény házigazdája legyen Budapest" - mondta Szabó Tünde.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a továbbiakban is "minden segítséget és támogatást meg fog adni" ahhoz, hogy segíteni tudja a hazai és a nemzetközi sportújságírók munkáját. Hangsúlyozta, az MSÚSZ az elmúlt 110 évben jelentősen hozzájárult a magyar sportolók sikereihez, és az eseményekről hitelesen tudósító szakemberekre ma is nagy szükség van.

"A sportújságírókra óriási feladat, egyben felelősség is hárul, ezért naprakésznek, valamint felkészültnek kell lenniük, és ebben Magyarország magasra tette a mércét" - fogalmazott Szabó Tünde.

Gianni Merlo, az AIPS elnöke beszámolt arról, hogy a szervezet végrehajtó bizottságának tagjai az első pillanattól kezdve támogatták azt az ötletet, hogy jövőre Budapest legyen a kongresszus házigazdája.

"Tekintettel a magyar főváros és a magyar sportújságírás tradícióira, biztos vagyok benne, hogy kimagasló színvonalú rendezvény lesz itt jövő februárban" - jelentette ki Merlo, kiemelve, hogy különösen "jó volt látni és érezni a magyar kormány, valamint az MSÚSZ támogatását és partnerségét". Hozzátette, Fürjes Balázs államtitkárral különböző nemzetközi eseményeken többször is találkozott, így a kongresszus Magyarországra hozatalával kapcsolatos egyeztetésekben könnyen előre tudtak lépni.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy 1965-ben, 1992-ben és 1999-ben Budapest már volt házigazdája az AIPS kongresszusának, a jövő februári eseményen pedig 120 ország körülbelül 300 sportújságírója vesz részt.

"A díjátadó gála mellett gazdag szakmai program is színesíti majd az eseményt, és biztos vagyok abban, hogy az AIPS jóvoltából neves sportvezetőket is vendégül láthatunk a rendezvényen" - mondta Szöllősi György.

Az MSÚSZ elnöke bejelentette, hogy a hazai szövetség otthonául szolgáló épületben - az egykori Sportkórház épületében - található helyiségeket három legendás magyar sportújságíróról, Szepesi Györgyről, Gyulai Istvánról és Vadas Gyuláról nevezték el.

Szöllősi György beszámolt arról is, hogy októberben az MSÚSZ rendezi meg - valószínűleg a Balaton mellett - a délkelet-európai országok sportújságíró-szövetségeit tömörítő szervezet, a SSESJA kongresszusát és futballtornáját.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.