Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján alkalmazták az úgynevezett HIPEC-kezelést (Hypertermic Intraperitoneal Chemotherapy); az eljárás a kiterjedt - hashártya érintettséggel is járó - petefészek-daganatos betegek terápiájában kaphat jelentős szerepet - közölte az intézmény az MTI-vel.

    A terápia célja a hasüregben kiterjedten áttéteket adó, elsősorban a hashártyán terjedő daganatok kezelése, a sebészi ellátás kiegészítőjeként. A kezelést először egy 47 éves, előrehaladott petefészek-daganatban szenvedő nő kapta, a hat órán át tartó sikeres műtét után a beteg tíznapos kórházi tartózkodás után hazamehetett.
    A HIPEC-kezelés lényege, hogy első lépésben a hasüregből minden látható daganatot eltávolítanak, akár több érintett szerv együttes műtétével (fali hashártya, vékony- és vastagbélszakaszok, lép, epehólyag, petefészkek, méh, rekeszizomrészletek, májdaganatok) - ez a beavatkozás esetenként 4-6 órás operációt is jelenthet. Ezt követően azonnal, még a műtőben 41-43 Celsius fokra melegített és folyamatosan áramoltatott kemoterápiás oldattal 1-2 órás hasüregi kemoterápiás kezelést (hipertermia) kap a beteg - ismertetik.
    A közlemény idézi Máté Szabolcsot, az SE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika onkológiai osztályának vezetőjét, aki elmondta, a meleg kemoterápiás oldat közvetlen hasüregi alkalmazásával az esetlegesen visszamaradt, nem látható daganatsejtekben magasabb gyógyszerkoncentrációt lehet elérni. A hipertermia amellett, hogy közvetlenül is pusztító hatással bír a daganatsejtekre, növeli a kemoterápia hatékonyságát, mivel segíti a gyógyszer bejutását a felszíni sejtekbe. A beavatkozás során a vérben mérhető gyógyszerszint és ennek következtében a kemoterápia szisztémás mellékhatása mérsékelt marad. A HIPEC-kezelés akkor igazán hatékony, ha a szemmel látható hasűri daganatokat sikerült eltávolítani, tehát a beavatkozás gerincét a sikeres sebészeti beavatkozás adja - magyarázta.
    Hozzátette: a 42 Celsius-fokra melegített, majd folyamatosan keringetett kemoterápiás oldattal 1-2 órán át tartó kezelés 30 százalékkal és csaknem egy évvel javította a betegek teljes túlélését azokhoz képest, akiken csak a daganateltávolító műtétet végezték el.
    A kezelést szülészeti és nőgyógyászati klinika, valamint a transzplantációs és sebészeti klinika onkológiai sebészei közösen végezték el.
    Az egyetem megjegyzi: a műtétet jelentős felkészülés előzte meg, a beavatkozást végző sebészi csapat évek óta együttműködik, legutóbb az egyik legnagyobb európai centrumban, a római Policlinico Universitario Agostino Gemelliben szereztek tapasztalatot a műtéti technika kivitelezésében.
    Mint írták, az új eljárás segítségével nemcsak a nőgyógyászati-onkológiai betegellátás színvonala emelkedik, hanem potenciálisan más, elsősorban hashártyát érintő daganatos betegségekben is alkalmazható lehet a technika, továbbá nemzetközi vizsgálatokhoz is csatlakozni tudnak a klinikák jövőben.
    A hasüregi kemoterápia hatását már az 1970-es években elkezdték vizsgálni, később az 1980-as években a hipertermiás formájával indultak kutatások. Az amerikai sebész, David Sugarbaker által 1995-ben publikált úgynevezett citoreduktív műtéti technika (CRS) - amely során minden szervet és szövetet eltávolítanak, ami a daganatban érintett - és a HIPEC kezelés kombinációját elsőként emésztőszervi daganatok és vakbélből kiinduló daganat esetén alkalmazták. A technika bevezetése óta számos daganattípus (vastagbél-, gyomor-, hasnyálmirigy-, petefészekrák) kezelésében vizsgálták a módszer eredményességét, melyek közül eddig a legígéretesebb hatást a petefészekrák esetében tapasztalták - írta az egyetem.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.