Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja már Magyarországon belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti.

A munkaerőhiány miatt az élelmiszerláncok tulajdonképpen egymásra licitálnak a fizetésekben, ami azt eredményezte, hogy egyre többen lennének bolti eladók a magas kereset reményében. Scherzer Marcell, a Stabil Tudás alapító-tulajdonosa arról beszélt, a jelenséget jól szemlélteti, hogy élelmiszer eladó képzéseikre rendkívül gyorsan megtelnek a helyek.

A nehéz gazdasági helyzetben rákapcsoltak az élelmiszerláncok, és túlzás nélkül rohamtempóban emelik a dolgozók fizetését, ezzel kisebb bérháborút generálva. A fizetések gyakran infláció feletti emelése ráadásul nemcsak a már meglévő munkavállalókat érinti, hanem az új belépőket is magasabb összegért próbálják kötelékükbe csábítani az érintett vállalatok.

A számok nyelvén ez úgy néz ki, hogy a legtöbb helyen egy átlagos áruházi dolgozó havonta bruttó 400 ezer forintot is hazavihet, bolti eladó pozícióban pedig 550 ezer forint körül mozog a piacon az elérhető legmagasabb bruttó bér. Ráadásul fejlődési potenciál is van ebben a munkakörben, hiszen később boltvezetőként ennél is többet, 700-800 ezer forint bruttót is zsebre rakhatnak a dolgozók.

A szakértő elmondta, az élelmiszerláncoknál továbbra sem lehet a munkaerő túltöltöttségéről beszélni, inkább munkaerőhiány van, ebből is következik, hogy aránylag magas fizetésekkel keresik az új munkatársakat is. Hozzátette, képzéseiken azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb is az érdeklődés a kecsegtető bérek miatt a bolti eladó tanfolyamok iránt, melyek minden alkalommal maximális létszámmal indulnak el.

Szinte azonnal munkát találnak, akik elvégzik a képzést

Az elmúlt évek tapasztalatai mellett a statisztikák is rámutatnak, hogy az élelmiszer eladó képesítéssel nagyon hamar munkát találnak a tanulók. Mindezt bármiféle megalkuvás nélkül, hiszen már a képzés kezdetén tudják, hogy nagyságrendileg mennyit kereshetnek majd. A 3 hónapos online képzés az ország bármely pontjáról elvégezhető.

Az oktatás rendkívül átfogó, a polcrendezéstől a higiéniai alapokig minden olyan dolgot körbejárnak az órákon, amivel egy bolti eladó szembesülhet a munkája során. Mivel a képzés órái visszanézhetőek, egy-egy hiányzás miatt sem maradnak le a tanulók semmiről, így nem esnek el a vizsgázás lehetőségétől sem később. Ez a rugalmasság pedig garantálja, hogy akár munka mellett is elvégezzék a képzést, így annak ideje alatt is biztosíthatják más forrásból a megélhetésüket.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.