„Több, mint egy évig érvényben volt az ársapka. Ezalatt az idő alatt sok-sok tízezer forintnyi megtakarítást jelentett a magyar embereknek. Nyilván az inflációt is fékezte, de ezt áttételesen, így az átlagember konkrétan nem ezt érezte. Hanem azt, hogy 35 ezer helyett 25-ért tankolja tele a kocsiját.
Egy idő után aztán megszoktuk, ez vált természetessé. Olyannyira, hogy valószínűsíthető volt: ha megszűnik, abból hőbörgés lesz. Amire az ellenzék nyilván rá is játszott volna. Bár sokáig az ársapka ellen lázították a magyarokat (bizonyára mert ezt várták el tőlük a külföldi gazdáik), de miután látták, hogy összességében az emberek elégedettek ezzel az intézkedéssel (mitől ne lettek volna azok), gyorsan el is hallgattak, abbahagyták a lázítást. (Legalábbis ebben a kérdésben; bőven van elég másik, amiben folytathatták és folytatják is azóta.)
A kritikus megnyilvánulások innentől mind szakmai oldalról jöttek, elsősorban a MOL vezetői részéről. És bár ezek a bírálatok szakmailag teljesen jogosak és megalapozottak voltak, fontosabb volt a lakosság megvédése az elszabaduló benzináraktól.
Időközben azonban valamelyest mérséklődtek a piaci árak, meg egy kicsit hozzá is szoktunk a 6-ossal kezdődő literárakhoz – még ha csak optikailag is, amikor láttuk, hogy mennyibe kerülne, ha nem lenne hatósági ár.
És közben szép lassan valóban megszűnt az import, senki nem hozott be olajat, benzint nyugati, piaci árakon. Az egyetlen importőr a MOL maradt, de az általa behozott, olcsóbb, orosz olajból egyszerűen nem jön már elegendő mennyiség. A MOL így is óriásit kaszált, de valószínűleg tényleg elért a kapacitásainak a határáig, tényleg veszélybe került az ellátásbiztonság. Legalábbis hihető és jól kommunikálható.
{fa-link pull-left fa-lg color=rgb(244,11,11)} A teljes írás a Mandineren olvasható.
