Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Végre itt a könyv, amelynek szerzője leszámol egy csomó hamis előítélettel, és választ ad sok nyitott kérdésre.

Az Álomgyár Kiadó kiadásában Céltábla Nő címmel jelenik meg november közepén Ernyey Béla tizedik kötete, amely esszék sorozata, komoly gondolati összefüggéssel a férfi és a nő kapcsolatáról. Az örökifjú gentleman szerint ez az a téma, ami előbb-utóbb mindenkit megérint, ő pedig gazdag élettapasztalatát felhasználva úgy próbálja megkeresni a válaszokat, hogy bár bevallottam részrehajló és nőpárti, mégse legyen igazságtalan a férfiakkal.

Ahogy a szerző a könyv hátoldalszövegében is írja: „A Céltábla Nő nem szerelmi kézikönyv, nem akar kapcsolattechnikai tanácsadó lenni, és nem tartalmaz instant trükköket sem az ismerkedést illetően. Nem ítélkezik senki felett, és nem tesz különbséget jó és rossz között. Ez a pár száz oldalnyi gondolatébresztő kizárólag azért született meg, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik belefáradtak az örökös reménykedésbe, akiknek gondjuk van az önbecsülésükkel, és folyamatosan magukat okolják a sikertelenségük miatt. Könyvem nem árulás, és nem is támadás a férfivilág ellen. De célja, hogy leleplezze ennek a nagyon összetartó közösségnek sok olyan bevált csapdáját és trükkjét, amit én csak szerelmi mákonynak hívok. A Céltábla Nő szándéka tehát az, hogy leszámoljon egy csomó előítélettel, választ adjon sok nyitott kérdésre és felfedjen néhány, eddig csak magamban dédelgetett titkot. Titkaimat azokról, akik különböző okok miatt a legfontosabbak voltak és lesznek az életemben: a tengernyi örömöt okozó, néha doromboló, gyakran zsörtölődő, de mindig imádnivalóan édes, okos és érzéki nőkről…”


Ernyey Béla 2017-ben adta ki legutolsó könyvét Zoknihossz címen, amiben az élet sok területéről, többek közt úriemberségről, stílusról és divatról írt, a műnek pedig hatalmas visszhangja volt. Ennek nyomán a szerző arra jött rá, hogy leginkább a férfi és a nő kapcsolatáról szóló részek ragadták meg az olvasókat, ezért határozott úgy, hogy külön kötetet szentel ennek a témának.

A népszerű színész-író legújabb könyvében arra keresi a választ, miért van az, hogy az egymásra való utaltság, az érzelmek és a szerelem ahelyett, hogy összekötnék a két nemet, inkább állandó hadakozást és széthúzást eredményeznek. Maga az írásmód laza, humoros és könnyen emészthető.
Ernyey Béla könyvét olvasva alighanem mindenki magára ismer, hiszen az író olyan témákat taglal, amelyek a leggyakoribb ellentéteket képezik férfi és nő között. Mi kell a férfinak, ami a nőnek nem kell? Tényleg csak érdekből maradnak együtt olyan párok, akik már nem vonzódnak egymáshoz? Vagy, hogy miért érezzük néha magányosnak magunkat akkor is, ha van társunk?
Az író - aki meglepő őszinteséggel számol be saját, korábban elkövetett hibáiról is - tisztában van vele, hogy legújabb könyve megosztó lesz, és rengeteg férfikritikát kap majd érte, de ő éppen arra büszke, hogy soha nem kellett véka alá rejtse a véleményét.

Ernyey Béla minden megnyilvánulásában hirdeti, a nő a legfontosabb dolog a férfi életében. A könyv sem véletlenül kapta a Céltábla Nő címet, hiszen a szerző meg van győződve arról, hogy a két nem közötti egyenlőtlenségnek a leggyakrabban a nők látják a kárát.

Az színész könyveit eddig 225 ezer példányban vásárolták meg, ami közel egymillió olvasót jelent.

A Céltábla Nő november közepétől kapható a könyvesboltokban az Álomgyár Kiadó kiadásában.

 

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.