Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gyerekek választották ki a végleges repertoárt

"Minden sikeres ember képes kontrollálni a saját figyelmét. Léteznek azonban módszerek, amelyekkel mások figyelmét is irányíthatjuk. Márpedig ha képes vagy irányítani valakinek a figyelmét, akkor őt is tudod irányítani." Denis Bukin

A Szívünk rajta! program zsűrije(i) idén egy olyan memóriafejlesztő könyvet is beválasztottak a legjobbak közé, amit egy volt KGB-ügynök írt. Az eredetileg orosz nyelven készült könyv nemrég magyar fordításban is megjelent, segítségével (többek között) titkosszolgálati módszerekkel, játékosan fejleszthetjük az emlékezőképességünket és figyelmünk irányítását.

Bár sokan azt gondolják, hogy egy titkos ügynök legnagyobb fegyvere a különleges tolla, vagy pisztolya, a legnagyobb sikereket a memóriájával és a figyelem irányításával tudja elérni. Erről szól Denis Bukin könyve is, aki maga is a KGB tisztje volt.

Kémtanoda – Vagy olyan okos, mint egy KGB-ügynök? című könyve Magyarországon is győztesként került ki a sok ajánlás közül.

Nagy megtiszteltetésnek számít, ha a programba beválasztanak egy könyvet, ugyanis a bekerülő műveket egy 12 főből álló szakmai zsűri válogatja össze, az ajánlásaikat pedig egy több mint 40 főből álló gyerekzsűri hagyja jóvá.
„A Szívünk rajta! egyfajta minőségi garancia. A program független minden kiadótól és szerzőtől, szakmai hátterét a Bookline és az UNICEF szolgáltatja. Június elseje gyereknap, és júniusban kiemelten figyelünk a gyerekekre, ez külön öröm számunkra – mondta Vágási Emőke, a Cor Leonis Kiadó vezetője.

Így lehet bárkiből titkos ügynök
“A könyv számos módszert mutat be arra vonatkozóan, hogyan fejlesszük a saját emlékezőtehetségünket. A Kémtanoda segítségével olyan szintre emelhetjük a memóriánkat, mint egy hírszerző ügynök. Nemcsak kiskamaszoknak, hanem felnőtteknek is ugyanúgy ajánlom” – mondta a könyvről Kádár Annamária pszichológus.
A könyv külön értéke, hogy igazán hiteles forrásból származik, hiszen egy volt KGB tiszt írta, aki pontosan ismeri, hogy milyen kvalitásokkal kell bírnia a világ egyik legjobb titkosszolgálatának dolgozó titkosügynököknek. Nagyon sok nyelven kiadták, hatalmas nemzetközi sikernek örvend - Kínában és Amerikában is.

„Szeretünk nagy képet festeni a fiatal generációnak. Megmutatni, hogy mi értelme van egyébként értelmetlennek tűnő dolgoknak - például miért érdemes memorizálni a szorzótáblát, verseket és miért fontos a szövegértés, a történelemtanulás - hogyan fogja tudni integrálni ezeket az ismeretek.” – mondta Vágási Emőke.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.