Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 24. - 10:09

Gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési, valamint egészségügyi fejlesztések, kulturális tevékenységek finanszírozása, kórházak adósságrendezése és számos helyi kezdeményezés támogatása is szerepel a kormány év végi forrásbiztosító határozatában, amely alapján több mint 860 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium csütörtökön az MTI-t.

    

Kiemelték: a járvány okozta válság kezeléséhez szükség van a megfelelő költségvetési ösztönzőkre, amelyekre az elmúlt évek fegyelmezett gazdálkodása ad lehetőséget.
    A Pénzügyminisztérium továbbra is azzal számol, hogy a járvány következményeként a bruttó hazai termék 6,4 százalékkal csökken az idei év egészében, míg a hiány a GDP kilenc százaléka körül alakul. Hozzátették: a következő években is cél marad a költségvetési hiány és az adósság csökkentése.
    Az év végi 861,8 milliárd forintos költségvetési támogatásnak számos eleme olyan, amely egy-egy fejlesztés vagy beruházás jövő évi előfinanszírozását jelenti - emelték ki. A helyi önkormányzatok és a megyei jogú városok mintegy 28,6 milliárd forintos plusz forrással számolhatnak. A közúthálózat korszerűsítése mellett számos helyen újulhatnak meg bölcsődék, óvodák és iskolák. A kórházak adósságfinanszírozására 44,5 milliárd forintot költ a kormány. Emellett több felsőoktatási intézmény terhei is csökkennek a ppp-konstrukciók kiváltásával - sorolták.
    Hangsúlyozták: a gazdaságvédelmet szolgáló források közül kiemelkedik a Nemzeti Oltóanyaggyár megvalósításának előkészítése, valamint a szálláshely-szolgáltatók meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítésére szánt 4 milliárd forint.
    Fontos részét képezi a bejelentett fejlesztési forrásnak az egészségügyi, kulturális és oktatási célú programok finanszírozása. Így jut pénz többek között mentőállomás létesítésére, a fővárosi kórházak fertőtlenítési célú felújításával kapcsolatos beruházásokra, a Budapest Diákváros-fejlesztés elindítására is - írták.
    Hozzátették: az örökségvédelem és a nemzeti emlékezetpolitika megerősítésére szánt összegekből megkezdődhet például a fertődi Esterházy-kastély és a hédervári kastély felújítása. Hasonlóan kiemelt cél az egyházi beruházások, a tehetséggondozó programok megsegítése, valamint a Kárpát-medencei fejlesztések támogatása, így például a kolozsvári Szent Mihály templom, valamint a szamosújvári ferences kolostor rekonstrukciója és a zentai kis zsinagóga épületének felújítása - írták a közleményben.

MTI 2020. december 24.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.