Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

75 ezer embert segítünk abban, hogy megkaphassa a diplomáját, így több lehetőség nyíljon számára a munkaerőpiacon - mondta kedden az MTI-nek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azzal a rendelettel összefüggésben, amelynek alapján aki 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Az államtitkár kifejtette: a koronavírus-járvány a gazdaságban is hatalmas károkat tesz, és a kormánynak mindent meg kell tennie ezek enyhítése érdekében. "Az eddigi tapasztalataink és a józan ész is azt diktálja, hogy a munkahelyek megmentése, illetve a válság miatt megszűnő állások mielőbbi újrateremtése a legfontosabb feladat. Ugyanis ha munka van, minden van" - fejtette ki Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetben ráadásul lehetetlen elvárni, hogy valaki nyelvvizsgát tegyen.

Mint mondta, ez persze nem jelenti azt, hogy a kormányzat ne tekintené továbbra is fontosnak azt, hogy a fiatalok idegen nyelveket tanuljanak. "A megfelelő szintű nyelvtudás hozzásegíti a hallgatókat és a fiatal felnőtteket ahhoz például, hogy a külföldi szakirodalmat olvasva jobban elmélyüljenek egy adott témában, vagy éppen nemzetközi kutatási együttműködésekben vegyenek részt. Ez az ismeret pótolhatatlan, ezért azt javasoljuk, hogy továbbra is tegyenek meg mindent azért, hogy stabil, a munkájukban is jól használható nyelvtudásra tegyenek szert" - mondta, és hozzátette: most viszont nem azokat az időket éljük, amikor a nemzetgazdaság akár ideig-óráig is lemondhatna az egyébként jól képzett, az adott szakterületen megfelelő ismeretekkel bíró fiatal szakemberekről.

"Ahhoz, hogy a járvány után talpra állítsuk a gazdaságot, mindenkire szükség van. Ezért kellett megtennünk ezt a lépést" - szögezte le az államtitkár. Mint mondta, a kialakult helyzetben szükség van ugyan rendkívüli intézkedésekre, de a kormány továbbra sem mondott le a korábban meghatározott célok eléréséről. "Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek."

Schanda Tamás elmondta, hogy a szaktárcát sokan felkeresik a rendelettel kapcsolatos tudnivalók iránt érdeklődve, de a felsőoktatási intézmények értesítik majd az érintetteket a megfelelő időben, így a felek tisztázni tudják majd a további teendőket.

 

Forrás: MTI
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.