Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy hét múlva, a pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége a kornavírus-járvány miatt elrendelt biztonsági előírások betartásával, a fürdőkben egyelőre csak a kültéri medencéket lehet használni.

A balatoni települések közül Balatonalmádiban jövő pénteken, május 29-én nyitnak ki a strandok, Alsóörsön és Csopakon másnapra tervezik a nyitást. Alsóörsön interneten keresztül is lehet majd jegyet váltani és jegyautomatát helyeznek ki, Csopakon a korlátozó intézkedések miatt a belépő árának emelkedését tervezik. Szigligeten is pünkösdkor nyílik meg a strand, nem lesz strandbérlet, itt a belépők árát 25 százalékkal emelték.
Keszthelyen is pünkösdtől lehet fürdeni a balatoni strandokon, mert bár azok kapuit már korábban megnyitották, akkor még csak a sétálók előtt.
A hévízi tófürdő már megnyitott, a zalakarosi és a lenti fürdő május 29-étől várja a vendégeket, ezekben is csak a kültéri medencéket lehet használni.
A Harkányi Gyógyfürdő strandja ugyancsak május 29-én nyit meg. A gyógymedencék és egyes szolgáltatások még nem vehetők igénybe, és korlátozzák a látogatók számát. A Siklósi Termálfürdő szintén aznaptól várja vendégeit. A pécsi Hullámfürdő kültéri medencéi május 30-án nyílnak meg, a pünkösdi hétvégétől látogatható a Hertelendi Termálfürdő strandja is.


Bükfürdőn május 29-től várja a vendégeket a fürdőkomplexum, de a gyógyászati részleg szolgáltatásait csak korlátozottan lehet igénybe venni. Sárváron 30-án kinyit a kalandpark, a gyógy- és wellnessfürdő külső részeit azonban csak június 12-től használhatják a látogatók.
A szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt július 1-jén tervezik megnyitni.
Kaposváron a Virágfürdőben készülnek a teljes újranyitásra. Egyelőre az 50 méteres szabadtéri medence használható, ebben egy időben legfeljebb negyvenen, pályánként öten lehetnek, a látogatóknak a szappanos elő- és utófürdő kötelező. Barcs gyógyfürdője május 28-tól, Igalé 29-től várja a vendégeket.
Győrben megnyitott az Aqua Sportközpont és Magyar Vilmos Uszoda. A soproni Lővér uszodát egyelőre csak a sportegyesületek használhatják, a Tómalom fürdő nyitvatartási rendjét pedig most dolgozzák ki. A kapuvári fürdő az idei szezonban nem nyit ki, mert a biztonsági intézkedések betartása jelentős pénzügyi veszteséggel járna.
A Velencei-tó települései egyelőre nem döntöttek a strandnyitásról. Pest megyében a budakalászi Lupa Beach már pénteken megnyílt, a Termálfürdő Leányfalu jövő péntektől, a Nagykátai Gyógy és Termálfürdő június 12-től várja a strandolókat.     


Hajdúszoboszlón Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa szabadtéri strandja május 29-től fogad ismét vendégeket, de járványügyi megszorítások miatt csak "félházzal" működhet. A medencékben csempére ragasztott jelzésekkel segítik, hogy a vendégek a vízben is be tudják tartani a megfelelő távolságot egymástól. A fürdő gyógyászati részlegében megkezdődnek a nem vízhez kötött gyógykezelések, a gyógymedencék ugyanis még nem nyithatnak ki.
Az új Aquaticum Debrecen Strand megnyitását június közepére tervezik. A fürdőkomplexumban 15 medencét építettek és 8 csúszdát helyeztek el.
A nyíregyházi Tófürdő május 30-tól, a Parkfürdő június 6-tól fogad vendégeket. Az előbbiben a vendéglétszám korlátozása mellett működik a termálmedence és a gyermekmedence, az utóbbiban valamennyi vízforgatásos medence és csúszda használható lesz, de egyes felszíni élményelemek nem működhetnek.
A gyulai Várfürdő medencéit május 30-tól,

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.