Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. A 109 kórházparancsnok közül 51 a honvédség állományából érkezett, 29-en a katasztrófavédelemtől, 29-en a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak - ismertette.


Beszámolója szerint a kórházparancsnokokat az intézményekben pozitívan fogadták, az egészségügyi személyzet valóban segítő szándékúnak tekinti a munkájukat.
Hangsúlyozta: a kórházparancsnokok feladatrendszerét kormányhatározat szabályozza, úgy kell együtt dolgozniuk az egészségügyi intézmények vezetőivel, hogy az intézményrendszer képes legyen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tömeges megbetegedéseket kezelni.
Úgy fogalmazott: rengeteg intézkedés történt a fertőzés elszabadulásának megakadályozására az elmúlt időszakban, ilyen a határellenőrzés vagy a kijárási korlátozás, "de a csatát és a háborút az egészségügyi intézmények területén kell megvívni".


Halmosi Zsolt leszögezte: orvosszakmai kérdésekben a kórházparancsnokok nem foglalhatnak állást, nem dönthetnek, és nem tehetnek javaslatot sem, az ő feladatuk, hogy a rendészeti tapasztalataikkal segítsék a védekezést.


Hozzátette: a kormányrendelet két kórházparancsnoki feladatkört említ, amely köti az intézményvezetőket, az egyik ilyen az egészségügyi felszerelések, berendezések, gyógyszerkészletek, fertőtlenítő szerek megóvására és védelmére vonatkozó javaslat. Bűnmegelőzési és vagyonvédelmi intézkedéseket tehát tehetnek a kórházparancsnokok. A második ilyen feladatkör a járványveszéllyel összefüggő szabályok betartásának az ellenőrzése: ha azt tapasztalja a kórházparancsnok, hogy valaki nem tartja be például a védőeszköz viselésére, izolációra vonatkozó szabályokat, akkor ezt jelzi az intézményvezetőnek.


Fontos feladatnak nevezte Halmosi Zsolt a naprakész, ellenőrzött adatszolgáltatást, megfogalmazása szerint "a járvány kritikus szakaszában ezen emberi életek múlhatnak". Ismertette: minden egészségügyi intézmény naponta szolgáltat adatokat a terheléséről, a lefoglalt ágyak mennyiségéről, a kezelt betegek számáról, az intenzív ágyak és a lélegeztetőgépek számáról. A cél, hogy ha valahol szűk kapacitás alakulna ki, akkor az átcsoportosítás gyorsan megoldható legyen - mutatott rá. Hozzátette: az adatszolgáltatásban korábban voltak hiányosságok, de ezek megszűntek.


Elmondta: a kórházparancsnokok kaptak maguk mellé egy logisztikai munkatársat, akik "raktárosként" felügyelik a készletgazdálkodást. Folyamatosan ellenőrzik a kapacitásbővítést, vizsgálják a járványügyi szabályok betartását.


Komoly problémának nevezte a védőeszközök viselésével kapcsolatos szabályok be nem tartását, amely a betegekre jellemző.
Harangozó Tamásnak, a bizottság MSZP-s tagjának kérdéseire a vezérőrnagy elmondta: felkészültek arra, ha ezres nagyságrendben érkeznek lélegeztetőgépek az országba, de csak olyan gépeket fognak kapni a kórházak, amelyeket kipróbáltak, szervizeltek. Magyarországon jelenleg 1735 lélegeztetőgép és 1309 ugyancsak lélegeztetésre alkalmas altatógép van, tehát összesen 3044 készülék, emellett vannak még gyermekek számára is gépek. A felnőtt készülékek közül 947 van használatban, vagyis 2097 szabad gép áll rendelkezésre. Koronavírus miatt jelenleg 60-an szorulnak lélegeztetésre.

Bővebben a koronavirus.gov.hu oldalon olvashat.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.