Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.). 16 ezer NHKV ügyfél már elektronikusan kapja júliusi számláját.

A 2021. július hónapban kiállított hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjszámlát pár kattintással fizethetik azok az ügyfelek, akik az elmúlt hónapban jelezték elektronikus számla iránti igényüket a  Díjnet felületén. Ez idáig több mint 16 ezer ügyfél élt ezzel a lehetőséggel, így ők az elmúlt negyedéves  időszakra vonatkozó hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlájukat - amelyről a napokban kapnak  értesítőt - már a Díjnetes fiókjukba fogadhatják, illetve azon keresztül ki is egyenlíthetik.  

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) a közelmúltban  csatlakozott a Díjnet rendszeréhez. Az elektronikus számla (e-számla) kényelmi szolgáltatása, az NHKV  Zrt. megközelítőleg 3,1 millió ügyfele számára 2021 júniusa óta elérhető és egy egyszerű regisztrációval  igényelhető. 

A Díjnet Zrt. az NHKV Zrt. csatlakozásával a folyamatos ügyféligényeknek tett eleget – közölte Schiszler  János. A Díjnet Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az eddigi felmérések, valamint a Díjnet  ügyfélszolgálatára beérkező igények is azt támasztották alá, hogy az ügyfelek a közüzemi és egyéb  számlák mellett a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat is örömmel fizetik egy helyen, a Díjnet  felületén. Az NHKV Zrt. csatlakozásával egy újabb meghatározó, országos közszolgáltató e számlakezelését tudjuk biztosítani, így rengeteg háztartás online számla fogadása és fizetése válik  gördülékenyebbé, gyorsabbá, átláthatóbbá. 

A regisztráció könnyen és hamar elvégezhető a https://www.dijnet.hu oldalon. Az e-számla  kiegyenlítése biztonságos és egyszerű.  

A Díjneten elérhető az országos lefedettségű áram és gázszolgáltató, illetve több regionális közüzemi  szolgáltató is, a regisztrált ügyfélszám pedig meghaladja a 820.000 főt. A regionális szolgálatók számára  is igen kedvező, hogy az ügyfelek már jól ismerik a rendszert, és értékelik azt a kényelmet, hogy minden  számlájukat egy helyen kezelhetik, így az ügyfelek jelentős része egyszerűen tér át az elektronikus  számlakezelésre. A közmű és egyéb szolgáltatók számára az együttműködés további előnye, hogy ezzel  a lehetőséggel egyszerre fokozható az ügyfélélmény és a fizetési hajlandóság is. 

A Díjnet rendszerét az is kedveltté teszi, hogy az ügyfelek az e-számla Díjnetbe érkezését követően a  regisztrált e-mail címre értesítést kapnak az elkészült számláról, amelyet megtekinthetnek és  letölthetnek a Díjnet rendszeréből. Ezt követően a Díjnet felületén azonnali bankkártyás fizetéssel,  iCsekk mobilapplikációval, internetbankon (CIB) keresztül, illetve átutalással, csoportos beszedési  megbízással egyenlíthetik ki a Díjnet fiókjukba érkező elektronikus számláikat. A számlák kiegyenlítése így nemcsak biztonságos, de könnyen is igazolható, hiszen nem kell a befizetést igazoló csekkeket külön  megőrizni: online pillanatok alatt lekérdezhetőek a korábbi befizetések, valamint a bankszámlakivonat  is igazolásul szolgál. 

Az elektronikus számla használatával jelentősen csökkenthető a környezetterhelés, megelőzhető a  hulladékképződés és a károsanyag-kibocsátás, papír alapú számlák kiküldésére sincs többé szükség. 

Háttérinformációk az NHKV Zrt.-ről 

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő  Részvénytársaság elsődlegesen a magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területileg  optimalizált és szolgáltatási színvonalában egységes rendszerét hivatott kialakítani és fejleszteni,  hosszútávon fenntartható finanszírozási rendszer és ágazati működés megvalósításával. Mint  koordináló szervezetnek, kiemelt feladata a közszolgáltatási díj beszedése, illetve a közszolgáltatóknak  járó szolgáltatási díj meghatározása és megfizetése.  

Háttérinformációk a Díjnet Zrt.-ről  

A Díjnet Zrt. Magyarország vezető független e-számlakezelési szolgáltatója. A Magyar Posta  tulajdonában álló társaság ingyenes szolgáltatás keretében egyetlen felületen teszi lehetővé különböző  közüzemi, telekommunikációs, biztosítási szolgáltatók, valamint távfelügyeleti cég ügyfeleinek, hogy  számláikat elektronikus formában tekintsék meg, illetve egyenlítsék ki, továbbá lehetőséget biztosít  közös költségek rendezésére, és akár adomány nyújtására a csatlakozott szervezetek számára. A  rendszer emellett lehetőséget biztosít számlakibocsátókkal való kapcsolattartásra, észrevételek,  reklamációk jelzésére, valamint egyes szolgáltatók esetében mérőállás-bejelentésre is. A Díjnethez  csatlakozott számlakibocsátók száma jelenleg 33, a felületen (www.dijnet.hu) a legnagyobb fővárosi  közüzemek mellett jelen vannak országos közüzemi, illetve telekommunikációs szolgáltatók és  biztosítók, továbbá regionális közműszolgáltatók is. A Díjnet regisztrált ügyfeleinek száma jelenleg  meghaladja a 820.000 ezret. A Díjnet indulása óta több mint 65 millió darab számlát kaptak a  felhasználók a rendszeren keresztül, a 2007 óta kifizetett számlaösszeg pedig megközelíti a 300 milliárd  forintot.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.