Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a járványhelyzetet nemzetközi kitekintéssel is folyamatosan figyelve, monitorozva első pillanattól kezdve arra törekedett, hogy a magyar lakosságot minél nagyobb biztonságban és egészségi állapotban tudja.

Miközben Franciaországban napi száz halottról szóltak a hírek, Spanyolországban annak örültek, ha az elhunytak száma egy nap kétszáz alá csökkent, Magyarország minden eshetőségre felkészült, a legrosszabb forgatókönyvvel is számolva hozott intézkedéseket annak érdekében, hogy akkor se kelljen emberéletekről döntenünk, amikor idehaza a koronavus-fertőzöttek száma tömegessé válna.

A vírus minden esetben saját életét éli, megfékezni csak úgy vagyunk képesek, ha az útjába folyamatosan akadályokat állítunk. Az időben meghozott megfelelő döntéseknek és a lakosság fegyelmezett magatartásának köszönhetően az első nehézséget az ország sikeresen átvészelte, a járványgörbét ellaposítottuk.

Közép- és kelet-európai kitekintésben szinte egyedülálló módon sikerült szembenéznünk a járvánnyal. Ez vezethetett oda, hogy az új koronavírus-járvány második, az előzőnél enyhébb szakaszába léphettünk. Bár az első csatát megnyertük, de a biztonság kedvéért tartsuk szárazon a puskaport – mondta Prof. Dr Kásler Miklós, miniszter azon az újabb videokonferencián, ahol Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárral közösen egyeztetett a kórházigazgatókkal.

A videokonferencia fő témája az egészségügyi ellátás újraindítása volt, melynek ütemezése a járványügyi helyzetet folyamatosan értékelve a tervek szerint négy lépcsőben történik majd, ennek előkészítésről rendszeresek a szakmai egyeztetések. Az EMMI vezetői eredményesség szempontjából a fokozatosságra, a körültekintésre, továbbá az intézmények, esetlegesen az egészségügyi ágazatok régión belüli együttműködésre hívták fel a figyelmet. A miniszter hangsúlyozta, nem lehet minden egyes esetre központi megoldást találni, ezért mindenki a saját felelősségének tudatában, a betegek érdekeit figyelembe véve cselekedjen. Emlékeztetett arra is, hogy a szerencsés járványgörbének köszönhetően rugalmasabb ágykapacitásra van lehetőség, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a járvány még tart, így erre a célra továbbra is biztosítani kell szabad ágyakat.

Az újraindítás kapcsán példának hozták fel az Egészségügyi Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tagozatának időközben tett módosított javaslatát, melyet érdemes mérlegelnie a többi tagozatnak is, hogy amennyiben szükségesnek érzik, menet közben változtassanak. Az újraindítást óvatos lépésekkel lehet megtenni, és teljesen természetes, ha menet közben lazításokra van lehetőség, mintsem utólagos szigorításokat kelljen bevezetni.

Az emberi erőforrások minisztere ebben a körben is elismerését és köszönetét fejezte ki a vérplazma-terápiás kezelések és a további innovatív reménykeltő terápiák kacsán. Mint mondotta, azok közül, akik a kezelésekben részesültek még senki nem halt meg, mi több egyre jobb egészségi állapotnak örvendenek. A kórházak érdeklődésére a finanszírozással kapcsolatban arról tájékoztatták az intézmény vezetőit, hogy a járvány ideje alatt továbbra is átlagfinanszírozás van érvényben.

A járvány terjedésének az elsődleges gátja továbbra sem a tesztelés, hanem a koronavírus- járvánnyal kapcsolatban hozott óvintézkedések betartása. Ugyanakkor egy negatív PCR-lelet nagyban hozzájárul a kockázat csökkentéséhez. Ezért is kap hangsúlyt az egészségügyben az egyéni védőfelszerelések megfelelő használata, továbbá az infekciókontroll szabályának szigorú

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.