Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Európában, ahol péntek estére meghaladta a 94 ezret az új típusú koronavírus halálos áldozatainak a száma, az igazolt fertőzötteké pedig az egymilliót, kevés kivétellel tovább gyorsul a járvány terjedése.

Az SARS-CoV-2 vírus okozta szövődményekben világszerte 147 632-en haltak bele, a fertőzöttek száma 2 188 194, a gyógyultaké pedig 556 734.
A fertőzöttek száma országok szerinti felosztásban a legnagyobb az Egyesült Államokban, ahol 672 293 ember tesztje lett pozitív péntek estig, a halálos áldozatok száma 33 325, a gyógyultaké 56 243 a Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.


Spanyolországban jelentősen nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma, egy nap alatt egy nap alatt 5252-vel, illetve 585-tel, a SARS-CoV-2 vírust eddig 188 068 esetben mutatták ki. A halálesetek száma 19 478, 72 963-an pedig meggyógyultak. A napi jelentésből egyelőre hiányoznak az idősotthonokban és szociális intézményekben megfertőződöttek, illetve elhunytak adatai, amelyek becslések szerint ez akár több ezerrel is növelheti a halálesetek számát.Olaszországban nagymértékben csökkent az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké még mindig magas, ez utóbbi egy nap alatt 575-tel nőtt és elérte a 22 745-t. Az új fertőzöttek száma viszont több mint harmadára csökkent, és a járvány kezdete óta most a legmagasabb - 2563 - a napi új gyógyultak száma, amely így túllépte a 42 ezret. Az új fertőzöttek száma 355 volt az egy nappal ezelőtti 1189-hez képest. Az aktív fertőzöttek száma elérte a 106 962-t.


Franciaországban, ahol csütörtökön tetőzött a járvány, több mint 1000 tengerész fertőzödött meg a koronavírussal a Charles de Gaulle repülőgép-hordozón - közölte a védelmi miniszter. Florence Parly bejelentette, hogy katonai és járványügyi vizsgálat egyaránt folyik az ügyben.

Nagy-Britanniában péntekre átlépte a 14 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma, eddig 14 576-an haltak meg a Covid-19 nevű betegségben. Egy szakértő ugyanakkor nem zárta ki, hogy az országban akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a járványnak, és túl lassúnak nevezte a kormány reagálását a járványra.
Svájc kormánya pénteken továbbra is nagy óvatosságra intette a lakosságot a koronavírus-járvány miatt, jóllehet csütörtökön több szigorítás enyhítését jelentette be. Az országban pénteki közlés szerint 1059-en haltak meg a járvány miatt, az előző 24 órában 42-en. Az újabb, bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek száma 346-tal nőtt, ami jóval kevesebb, mint a járvány csúcspontján.


Belgiumban pénteken átlépte az ötezret a halálesetek száma, a vírus terjedése továbbra is töretlen, a fertőzések száma 1329 új esettel 36 138. Hollandiában közel 30 500 fertőzöttet tartanak nyilván, a halottak száma 181-gyel 3315-re nőtt.
Sikeresek az új típusú koronavírus terjedésének lassítására bevezetett intézkedések, így a járvány ismét ellenőrizhetővé vált Németországban - jelentette ki Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter. Sikerült megakadályozni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődését. Péntek este a halálesetek száma 4 193, az igazolt fertőzötteké 138 456 volt.


Lengyelországban a péntek délelőtti adatok szerint 8214-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az elmúlt 24 órában 443 új megbetegedést regisztráltak, ami enyhe növekedést jelent az előző napokhoz képest. Egy nap alatt 26 beteg halt meg, és 82-ten gyógyultak fel a betegségből. Összesen 318 a halálesetek és 866 a felgyógyultak száma.
Április végétől újra engedélyezik a nyilvános miséket és az egyházi rendezvényeket a

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.