Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kikészítési időpontok betartásával a lakosság nagyon sokat tehet a közterületi rendért és tisztaságért. Szemléletformáló és Újrahasználati Központok – alternatíva a lomtalanításra.

Február 21-én pénteken, a lomok kikészítésével - elsőként az V. kerületben - megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás. 

Az elszállítást az előző évek gyakorlatával megegyező módon, a kihelyezést követő napon végzi az FKF Nonprofit Zrt.

A lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal történt előzetes egyeztetést követően határozzuk meg, melynek során figyelembe vettük a hivatalos nemzeti, vallási és kegyeleti ünnepeket is, amikor ezen szolgáltatásunk szünetel.

A kerületeket körzetekre osztottuk, ezzel biztosítható, hogy a lomokat koncentráltan szállíthassuk el, így rövidebb ideig okoz kellemetlenséget a lakóknak, nehézséget a gyalogosoknak és a gépkocsival közlekedőknek.

Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében az FKF Nonprofit Zrt. arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be a tájékoztató anyagban leírtakat, és csak nagydarabos, nem veszélyes hulladékot helyezzenek ki a körzetükre vonatkozó kikészítés napján 18 óra után!

A lomok kihelyezési időpontjainak betartását a kerületi közterület-felügyeletek, illetve a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai ellenőrzik, akik szükség esetén intézkedhetnek. 

Közterület-szennyezési szabálysértést követ el, aki a jelzettől eltérő időpontban, vagy nem a kijelölt helyre rakja ki a lomokat. Büntetési tétele 150.000.-Ft-ig terjedhet.

Az FKF Nonprofit Zrt. Budapest több mint 950.000 háztartását 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítást megelőzően hivatalos levélben tájékoztatja a lomok kihelyezésének időpontjáról.

Levelünkhöz hírlevelet is csatolunk, amely általános információkat tartalmaz. Célja a lomtalanítás lebonyolításának ismertetése, továbbá, hogy a lakosok választ kaphassanak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is: 

  • mit lehet kikészíteni és mit nem,
  • hová és hogyan helyezzék ki feleslegessé vált használati tárgyaikat, 
  • milyen módon lehet a jelzettől eltérő időpontban, vagy sürgősen elszállíttatni a lomot stb.  

A kerületi lomtalanítási időpontok folyamatosan bővülő listája megtalálható Társaságunk honlapján a www.fkf.hu címen. A lakóhely pontos megadásával telefonon 06-80/353-353-as ügyfélszolgálati számunkon, valamint írásban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elektronikus levélcímen is érdeklődhetnek. Az így adott előzetes információ csak tájékoztató jellegű, a hivatalos tudnivalókat a háztartásokba eljuttatott levelünk tartalmazza.

A háztartásokban keletkező veszélyes, illetve egyéb, különleges kezelést igénylő hulladékok átvételére Társaságunk minden lomtalanítási körzethez tartozóan, az elszállítás napján ideiglenes gyűjtőpontot üzemeltet, amelynek helyszínéről és a leadható veszélyes, illetve  egyéb, különleges kezelést igénylő anyagok fajtánkénti mennyiségéről a lomok kihelyezésének időpontját tartalmazó levelünkben tájékoztatjuk a lakosságot.

Társaságunk a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását. Az ingatlan előtti terület, valamint járdaszakasz takarítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának kötelessége.

A budapestieknek 2016. nyarától lehetősége van arra, hogy a feleslegessé vált, de más számára még használható használati tárgyaikat, bútoraikat ne a lomtalanításkor tegyék ki a közterületekre, hanem ingyenesen leadhatják két Szemléletformáló és Újrahasználati Központunkban, amelyek egész évben elérhetőek. 

Társaságunk a lomtalanítás alkalmával a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat

(ami méretei miatt nem rakható a hulladékgyűjtőedénybe) gyűjti össze és szállítja el.

Amennyiben olyan eszközei, bútorai, vagy használati tárgyai vannak, amiket mások esetleg még használni tudnának, azokat leadhatja a Szemléletformáló és Újrahasználati Központjainkban, vagy érdeklődhet a segélyszervezeteknél, hiszen ezzel segíthet másokon.

Ne helyezzen ki a lomtalanításnál:

  • háztartásokban naponta képződő hulladékot
  • ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység következtében keletkezett hulladékot
  • veszélyes hulladékot
  • építési törmeléket
  • gumiabroncsot
  • zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű)
  • szénport, hamut
  • földet
  • elkülönítetten gyűjtött üv

Társaságunk az értesítőlevélben megadott kihelyezési időpontot követő napon szállítja el a lomokat. Az idei, 2020. évi lomtalanítás szervezése során is tiszteletben tartjuk a hivatalos nemzeti, vallási és kegyeleti ünnepeket, ezért ezeken a napokon Társaságunk nem végez lomtalanítást.

 

A lomok kihelyezésének módja

Kérjük, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre

helyezze ki, a lomokat ne az úttestre tegye, mert akadályozhatják a forgalmat, illetve

balesetet okozhatnak.

A lomtalanítás utáni takarítás

Társaságunk a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását. Az ingatlan előtti terület és

járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának a

kötelessége.

Hasznosítható hulladékok

Kérjük, hogy az újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (fehér üveg, színes üveg, papír,

műanyag, fémdoboz, italos kartondoboz) ne a lomokkal együtt helyezze ki, hanem erre a

célra használja az ingatlanhoz rendszeresített szelektív gyűjtőtartályainkat, hulladékgyűjtő-

szigeteinket, lakossági hulladékudvarainkat, illetve Szemléletformáló és Újrahasználati

Központjainkat.

Veszélyes, illetve egyéb, különleges kezelést igénylő hulladékok begyűjtése a lomtalanítás

során a háztartásokban keletkező veszélyes, illetve egyéb, különleges kezelést igénylő hulladékok

átvételére Társaságunk minden lomtalanítási körzethez tartozóan ideiglenes gyűjtőpontot

biztosít, amelynek helyszínéről a lomok kihelyezésének időpontját tartalmazó levelünkben

tájékoztatjuk Önt.

A veszélyes, illetve egyéb, különleges kezelést igénylő hulladékok leadására a lomok

kihelyezését követő napon díjmentesen van lehetőség.

A gyűjtőpontokon a lakosság által leadható veszélyes, illetve egyéb, különleges kezelést igénylő hulladékok típusai és egyszeri alkalommal leadható mennyiségei:

  • sütőolaj és göngyölegei 15 liter, göngyöleg: 5 kg
  • festékmaradék és göngyölegei 5 liter/20 kg, göngyöleg: 5 kg
  • olajos műanyagflakon 5 kg
  • oldószerek, hígítók 5 liter
  • növényvédőszerek 5 liter
  • akkumulátor, szárazelemek 3 db, 1 kg
  • elektromos és elektronikai hulladék 2 db
  • gumiabroncs 8 db
  • szórópalack 1 kg
  • fénycső 10 db
  • gyógyszer 1 kgír-, műanyag- és fémhulladékot

Egyedi és eseti lomtalanítás megrendelése

A háztartások, társasházak az értesítőben jelzettől eltérő időpontban, külön díjazás ellenében,

soron kívül is rendelhetnek lomtalanítást Társaságunktól.

Az évközben lomtalanításra szánt, használható állapotú tárgyak elhelyezésére saját beszállítással

is lehetőséget biztosítunk Szemléletformáló és Újrahasználati Központjainkban:

  • 1151 Budapest, Károlyi Sándor u. 166.
  • 1181 Budapest, Besence u. 1/a.

A szolgáltatással kapcsolatos további kérdései esetén, kérjük, hívja zöldszámunkat: 06 80 353 353.

Ügyfélszolgálatunk készséggel áll az Ön rendelkezésére. A szolgáltatást írásban (levélben,

faxon, e-mailben) lehet megrendelni.

WEB: www.fkf.hu E-MAIL: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

TEGYÜNK EGYÜTT KÖRNYEZETÜNKÉRT!

Erről honlapunkon, az alábbi elérhetőségen olvashatnak részletesebben: 

https://www.fkf.hu/szemleletformalo-kozpontok

Címeik: 1151 Budapest, Károlyi Sándor utca 166. 

             1186 Budapest, Besence utca 1/A

Budapest, 2020. február 14.

Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.