Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkaptányság munkatársai fertőtlenítőt hamisító bandát füleltek le. Az okozott kár több mint 22 millió forint.

A Nemzeti Nyomozó Iroda információja alapján gyanú merült fel arra, hogy egy kőbányai házban hamis fertőtlenítőszert állítanak elő, amit azután ismerősökön keresztül eladnak. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2020. április 7-én délután kimentek a megadott címre, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor kiderült, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy a kézfertőtlenítő nem vírusölő.

A rendőrök kutatást tartottak a Ladányi utcai házban, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer legyártott, eladásra váró „Antiviral Plus” feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a „fertőtlenítőszer” gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik.

Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerülti lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, a 47 éves B. Erika pedig bement a X. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse 2020. március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával, hogy kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül. A csalással okozott kár több mint 22 millió forint, ugyanis egy férfi – több részletben – ennyit utalt át a csalóknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága a két férfit és a két nőt jelentős értékre üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.

 

Forrás: Police.hu

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.