Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A több éve meglévő krónikus betegségek karbantartásának fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Müller Cecília hangsúlyozta: jelentősen növeli a koronavírusos megbetegedés szövődményeinek kockázatát az elhanyagolt, nem rendszeresen karbantartott alapbetegség.
    A tisztifőorvos arra kérte a rendszeres gyógyszerszedőket, hogy konzultáljanak a háziorvosukkal.
    Müller Cecília elmondta: egyre több fertőzöttet, jelenleg 1519 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 160-an vannak lélegeztetőgépen.
    Kitért arra: a elmúlt 24 órában 1025-tel emelkedett a fertőzöttek száma, 28 beteg halt meg, mindegyiküknek volt valamilyen krónikus betegsége. Továbbra is jellemző a szív- és érrendszeri megbetegedés, a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, és többüknek volt valamilyen autoimmun betegsége. Hozzátette: bővült az alapbetegségeken belül az anyagcsere-betegségek köre, a cukorbetegség mellett megjelent a köszvény is. Az elhunytak között vannak daganatos betegek is.


    Müller Cecília ismertette: a járvány kezdete óta 39 862 embernél mutatták ki a kórokozót, 27 113 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, az elvégzett laboratóriumi PCR-vizsgálatok száma 841 220. A "koronavírussal összefüggésben" 996-an hunytak el, átlagéletkoruk 75 év, a legfiatalabb 21, a legidősebb 103 éves volt.
    Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy százezer emberre a 40. héten 322, a 41. héten 397 fertőzött jutott. Változatlanul érvényes, hogy a sűrűn lakott területeken, a fővárosban és a nagyvárosokban nagyobb a fertőzöttek aránya, de már nincs olyan nagy különbség a sűrűn és a kevésbé sűrűn lakott települések között, a vírus bárhol előfordulhat - jelezte.
    A fertőzöttekről elmondta, hogy 21 százalékuk Budapesten, 11 százalékuk Pest megyében, 9 százalékuk Győr-Moson-Sopron megyében van, Borsod-Abaúj-Zemplénre 7, Szabolcs-Szatmár-Beregre 5 százalék jut. "A legkevésbé érintett megye Békés, Komárom-Esztergom és Tolna" - tette hozzá.


    Szólt arról Magyarország továbbra is a második hullám felszálló szakaszában van, napról napra emelkedik a fertőzések száma. Ebben a tekintetben a 20-29 éves korosztály továbbra is érintett, de a 30-60 évesek körében is nő az esetszám. A gyermekek fertőzöttsége továbbra sem jellemző, bár ott is látni emelkedést. "Ezek a tendenciák azt mutatják, hogy a vírus már széles körben, a társadalom valamennyi korosztályában jelen van, ennek tudatában kell betartani a szabályokat" - mondta.
    Kiemelte, hogy a növekszik azon szociális intézmények száma, amelyekbe a vírus bejutott. Jelenleg 52 ilyen intézmény érintett, a 6630 gondozottból 641 pozitív esetet tartanak nyilván, 156-an vannak kórházban, és 37-en hunytak el.
    A tisztifőorvos szólt arról is: az operatív törzs jelenleg 28 óvodában és 16 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 130 osztályban és 3 teljes iskolában van digitális oktatás.


    Müller Cecília közölte, hogy nem lehet tudni, kinél hogyan zajlik le a betegség. Az emberek egy része később semmilyen tünetet nem tapasztal, mások elhúzódó rossz közérzetre, fáradtságra, izomgyengeségre panaszkodnak. Az egészség megőrzése és a vírus elleni védekezés szempontjából fontosnak nevezte, hogy az emberek a téli időszakban szedjenek D- és C-vitamint, megfelelően táplálkozzanak, rendszeresen mozogjanak és igyanak sok folyadékot.
    A közelgő őszi szünetről szólva, felhívta a figyelmet, hogy a szülők csakis egészséges gyerekeket vigyenek a nagyszülőkhöz. A tisztifőorvos rendszeres lázmérést, koncentráltabb figyelmet és a megszokottnál távolságtartóbb családi érintkezéseket javasolt mindenkinek.
    A koronavírus fertőzőképességéről azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy a kórokozó szezonálissá válik-e. Felhívta a figyelmet arra, hogy mivel légúton terjedő, cseppfertőződéssel és érintkezéssel is átadható vírusról van szó, az őszi és téli hónapok veszélyesek, ha nem tartjuk be a szabályokat.
    Müller Cecília közölte, a szájmaszk védelmi képessége jelentősen gyengülhet, ha nedvesség vagy fizikai hatás éri.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.