Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 105 új GPS-t - útvonaltervezőt - kapott egy felajánlásnak köszönhetően a koronavírus-járvány idején. A készülékeket a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) döntése alapján a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatták célba.

A pénteki budapesti átadáson Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, egyben az NHKT elnöke hangsúlyozta, hogy sok támogatást kaptak az elmúlt két hónapban.
A koordinációs tanács feladata, hogy a beérkezett felajánlások mindenfelé eljussanak. Az NHKT munkájában hat, országos lefedettségű karitatív szervezet vesz részt - tette hozzá.


Soltész Miklós kijelentette, hogy a Pesti úti idősotthonnál tucatnyi mentős veszélyeztette az életét, ami - úgy fogalmazott - egy "tutyimutyi főpolgármester" munkájából fakadt.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, hogy a veszélyhelyzetben azonnal összefogás alakult ki a társadalomban, óriási figyelem irányult az egészségügyi dolgozókra is.
Ők azonban "békeidőben" is a minél gyorsabb és jobb ellátásért dolgoznak, vagyis valójában nem a járvány tette őket hősökké, hanem a hivatásválasztásuk - jelentette ki.
A koronavírus miatt új életformát kellett megszokni, de megérte. A kormány a lehető leggyorsabban tudta meghozni a szükséges intézkedéseket, így sikerült megfékezni a járványt, európai összehasonlításban is jól teljesítve - hangoztatta, hozzáfűzve: megnyugodni azonban nem lehet, mert a vírus továbbra is jelen van. Ezért bizonyos szabályokat változatlanul be kell tartani.
Schanda Tamás köszönetet mondott azoknak a vállalkozásoknak, amelyek segítettek a bajban.
Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója kiemelte, hogy bizonyos utcákat nehéz megtalálni. Bár az új járműveikben már van beépített navigáció, a régiekben nincs vagy frissítésre szorul.


A mentősök 420 ezer kilométert tettek meg az elmúlt három hónapban csak a koronavírus-járvány miatt, ez a Föld-Hold távolságnál is több - hívta fel rá a figyelmet. Ezt az utat a lehető legpontosabban, leggyorsabban igyekeztek bejárni - emelte ki.
A koronavírussal összefüggésben mintegy 15 ezer - fertőzött vagy fertőzésgyanús - embernek segítettek, a Pesti úti idősotthonhoz pedig vidékről is érkeztek bajtársaik - közölte Csató Gábor, aki szintén megköszönte a felajánlásokat.


Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója azt mondta, hogy már március elején felmérték a kapacitásaikat. A legfontosabbnak az OMSZ támogatását ítélte: igyekeztek bizonyos feladatokat felvállalásával segíteni a szervezetet - hangsúlyozta.
Az NHKT tagjaként a Magyar Vöröskereszt közvetítőként dolgozik, hogy az adományozók célba tudják juttatni a csomagjaikat - közölte Kardos István.
Bánlaki András, a GPS-eket felajánló Nádor Rendszerház Kft. operatív igazgatója fontosnak nevezte, hogy a mentősök időben érjenek ki a helyszínekre.
 
MTI 2020. május 22.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.