Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Felkészültek a megfelelő szabályok létrehozásával azok az állami közszolgáltatók, amelyek közreműködnek az utazás biztonságának szavatolásában, ugyanakkor a lakosság fegyelmezettsége továbbra is fontos - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

A miniszter - a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a MÁV, a Volánbusz és a Mol közös, az Utazz velünk biztonságban című kampányát bemutató eseményen - elmondta, hogy a szigorú otthonmaradási szabályok után az embereknek igénye van kikapcsolódásra, utazásra.
    A határok lassan nyílnak meg, a fertőzés mértéke alapján a közép-európai térség biztonságosabbnak minősül, de mégis egy kockázatokkal teli időszak után a legbiztonságosabb talán Magyarországon nyaralni. Ezért a lakosságot most arra biztatják, hogy "nyaraljanak idehaza, vagy legalábbis idehaza is" - tette hozzá.
    Gulyás Gergely elmondta, hogy a statisztikák alapján a tavaszi turizmus gyakorlatilag megszűnt az országban. Ezt az első adatok is igazolják: áprilisban a külföldi vendégek 99 százaléka maradt el az előző évihez képest, a belföldi turizmus 5 százalékra csökkent. A turizmus, illetve mindazok, akik személyszállításban és -forgalomban vettek részt, komoly veszteséget szenvedtek, amelyek minimalizálásához az elkövetkezendő hónapokban összefogás szükséges.


    Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója arról beszélt, hogy a magyar turizmus 2008-2009-es összeomlását követően 2010-ben indult növekedésnek, 2011-ben haladta meg a válság előtti szintet, és azóta évről évre folyamatosan nő. 2016 óta a GDP-növekedés kétszeresével bővül a magyar turizmus, az idén január-februárban 22 százalékos emelkedést mértek, amely alapján úgy tűnt, hogy ez lesz a magyar turizmus legerősebb éve.


    Az ágazat adta a GDP 13 százalékát, 400 ezer család és 40 ezer magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) megélhetését. A külföldiek mintegy négymilliárd euróval többet hoznak az országba, mint amennyit a magyarok visznek ki. Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) több mint másfélszer annyi turistát számolt Magyarországon, mint ahányan az országban élnek. Ezt a sikertörténetet szakította meg a vírus - mondta Guller Zoltán.
    A vezérigazgató szerint a kormány nagyon gyorsan lépett, és szükséges mértékben segítette az ágazat talpon maradását. A turizmus májusban indult újra, az elmúlt 21 napban átlagosan a forgalom 30 százalékkal haladta meg vidéken a tavalyit. Úgy látja, hogy a nyári hónapokban a vidéki szállások akár 70 százalékos töltöttséggel is üzemelhetnek, a belföldi turizmus pedig 2020-ban akár a tavalyinál is jobb lehet. Ehhez azonban arra van szükség, hogy aki teheti, az pihenjen belföldön: egyrészt azért, mert biztonságos, másrészt ezzel több százezer magyar család megélhetését támogatja - húzta alá.


    Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a nyáron törekszenek majd a növekvő utazási igények kiszolgálására, és figyelnek a biztonságos közlekedésre: mind az utasok, mind a kezelő személyzet számára kötelező a védőmaszk használata. Naponta fertőtlenítik a pályaudvarokat és a teljes flottát.
    A vasúttársaság segítve a biztonságos utastávolság megtartását, nyáron a balatoni vonatokon csak minden második helyet értékesít. Emellett érintés- és készpénzmentes fizetést biztosítanak a MÁV alkalmazásban, minden pénztáruknál, az automatáknál és a vonatokon is -

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.