Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány üdvözli az Országgyűlés döntését, amellyel felkérte a kormányt a rendkívüli jogrend megszüntetésére.

A kabinet azt kéri, mielőbb hirdessék ki a törvényt, hogy a kormány is hamar dönthessen, és így szerda éjfélkor véget érhessen a rendkívüli jogrend - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi sajtótájékoztatóján, az Országházban.

 A politikus kiemelte: mindenkit köszönet illet, aki részt vett a járvány elleni védekezésben, létrejött a nemzeti egység, még ha ebben a baloldal nem is vett részt.
    A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni - fogalmazott.
    Megjegyezte: a magyar alkotmány szabályai világosak, a kormánynak ebben a helyzetben törvényalkotási jogosítványai voltak, de ez most véget ér.
    Hangsúlyozta: az első hullámon túl van az ország, nem tudni, lesz-e második, de az operatív törzs megmarad, és a törvénybe foglalt rendelkezések is fennmaradnak.
    A nemzeti konzultáción az embereknek lehetőségük van véleményt mondani a védekezésről és annak jövőbeli irányairól - közölte.
    Hozzátette: a veszélyhelyzet megszűnik, de a vakcina kifejlesztéséig a járvány megmarad, így bizonyos intézkedésekre szükség lesz.
    Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte: Magyarország sikeresen védekezett, nem lett tömeges a járvány. Ennek három oka van: a kiválóan felkészült szakemberek tudása, az emberek fegyelmezettsége, amellyel betartották az operatív törzs kéréseit, továbbá az, hogy a kormány időben hozta meg a szükséges döntéseket, gyorsan cselekedett, így elkerülték azt, amit több más ország nem tudott.


    Közölte: a legszükségesebb intézkedéseket jóval korábban meghozták, mint más országok.
    Március 11-én, a járvány megjelenése után kihirdették a veszélyhelyzetet, de a 15 napos határidő lejárta után ennek meghosszabbítását az ellenzék nem támogatta - mondta.
    Úgy vélte, ezzel a baloldal veszélybe sodorta a védekezést, majd később is folyamatosan támadta az intézkedéseket, a szakembereket, kivonta magát a közös intézkedésekből, valótlanságokat terjesztett a védőfelszerelésekről és a határon túli magyarokra is rátámadt.
    Kiderült, hogy nem lehet a baloldalra számítani a bajban - jelentette ki.
    A politikus kitért rá: a járvány még itt van, könnyen vissza is térhet, a magyar baloldal mégsem támogatta a járványügyi készültség fenntartását.
    Ugyan a kormánypárti többség lehetővé tette a szükséges törvények elfogadását, de Európában azon kevesek országok közé tartozunk, ahol nem tudtak összefogni a politikai életben a baloldal miatt - mondta.


    Kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a kormány még nem hozott végleges döntést az augusztus 20-i rendezvényekről, ha lehetséges azok megtartása, jó alkalmat jelenthetnek a turizmus újraindítására, a gazdasági élet újraindításához járulnának hozzá.     Később döntenek arról, hogy a szakemberek véleménye alapján kockázatmentesen megrendezhetők-e, egyelőre csak tervek vannak - közölte.
    Arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is tájékoztatja a járványügyi helyzetről a parlamentet.
     

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.