Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Az Erdő álma” címmel országos vers- próza- és meseíró pályázatot hirdettek.

A szervezők a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekek írásait 2020. június 15-ig várják. A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület ötödik éve hirdeti meg a természet szeretetével kapcsolatos szépirodalmi pályázatát, melynek támogatója az Agrárminisztérium. A beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el, melynek elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész.

Ötödik éve kerül meghirdetésre a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület szépirodalmi pályázata, melynek idei címe és témája „Az Erdő álma”. Várják minden Magyarországon vagy a környező országokban élő magyarajkú diák jelentkezését.

„Arra kérjük a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekeket, hogy írják meg a természetben tapasztalt élményeiket versben, prózában vagy mesében. Célunk, hogy közelebb hozzuk hozzájuk a természetet és arra biztassuk őket, hogy minél többet kiránduljanak az erdőkben. A témaválasztás szabad, de a pályaműnek valamilyen formában mindenképpen kapcsolatban kell lennie az erdővel, a természetes környezettel” – mondta Marincsák Ibolya egyesületi elnök, főszervező.

A koronavírus miatt meghosszabbított határidővel, 2020. június 15-ig várják a gyermekek írásait. Ezt követően a beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el, melynek elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész.

„Évek óta olvasom a Debreceni Nagyerdőért Egyesület gyönyörű könyveiben megjelent írásokat. Sok olyan versre bukkantam, amelyekről, ha nem tudnám, hogy a költők gyerekek, gondolkoznék, hogy a magyar irodalom melyik csoportjához, korszakához soroljam be őket. Óriási szókincsük van, remekül bánnak a nyelvünkkel, és nagyszerű gondolatokat fogalmaznak meg. Öröm és csodálkozás fog el ilyenkor, hogy ennyi nagyszerű tehetségünk van, akik, ha nem is lesznek költők, de könnyebben kifejezik majd magukat minden helyzetben, jobban boldogulnak az életben másoknál. Ha pedig irodalommal foglalkoznak majd, minket gazdagítanak minden leírt mondatukkal. Boldog vagyok, hogy az egyesület minden évben megrendezi ezt a kiváló versenyt” – mondta Halász Judit.

A zsűri további tagjai 2020-ban: Finta Éva József Attila díjas költő; Kozák Mari költő, meseíró; Hajnal Éva költő; Jóna Dávid költő; Kardos M. Zsöte költő; Balku László író, újságíró.

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesül és a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium.

A felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett. Közülük az előválogatás után 855 került érdemi elbírálásra a zsűri elé, amelynek 2019-es elnöke Eperjesi Károly Kossuth- és Jászai díjas színművész volt. Az ünnepélyes díjátadók állandó műsorvezetője Harsányi Levente.

További információk és jelentkezés:

http://www.nagyerdoertegyesulet.hu/
https://www.facebook.com/pg/debreceninagyerdoert/

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.