Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pénteken megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, a jövő héten iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben indul a szűrés - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

György István hozzátette: 16 691 helyszínen mintegy 370 ezer ember szűrését végzik el antigén gyorstesztekkel. A bölcsődékben 1742, az óvodákban 4381, az iskolákban 8694 feladatellátási helyszínen zajlik majd a tesztelés.
    A részvétel önkéntes - hangsúlyozta az államtitkár, aki arra kérte az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy alávetik magukat a tesztelésnek.
    A vizsgálatok rendszeresek lesznek az operatív törzs által meghatározott ütemezésben. A szűrést a bölcsődei, óvodai és iskola pedagógusok körében a fővárosi és megyei védelmi bizottságok és kormányhivatalok szervezik: minden kormányhivatal országszerte mintegy ezer mintavevő csapatot indít el, amely a tervek szerint a hét öt munkanapján keresi fel az intézményeket - mondta.
    Szólt arról, hogy az egészségügyi és szociális intézmények saját erőforrásaikkal végzik el a vizsgálatokat, utóbbiaknak a kormányhivatalok közreműködésével juttatják el a gyorsteszteket.
    "Az országban eddig példátlan feladat eredményes végrehajtásához a kormány az orvosegyetemi hallgatók segítségét kéri" - fogalmazott.
    Emlékeztetett arra, hogy az ötöd- és hatodéves hallgatók már jelenleg is önkéntesen dolgoznak a mentőszolgálatnál, a klinikákon, kórházakban, de az operatív törzs döntése szerint még szélesebb körben szükséges bevonni a védekezési feladatokba őket.     A hallgatók elsősorban az iskolai, óvodai pedagógusok vagy - ahol ez szükséges - a szociális intézmények dolgozóinak országos szűrésében vesznek részt.

    György István jelezte: az orvos- és egészségtudományi egyetemek harmad-, negyedéves fogorvosi és orvosi, harmad- és ötödéves gyógyszerészeti, valamint az első-, másodéves egészségtudományi képzésben tanulókra számítanak. Ők veszik le majd a mintákat, és értékelik ki azokat.
    Ismertette: abban az iskolában nem tartanak a szűrést, ahol a járvány miatt digitális tanrendre tértek át, vagy zárva van az intézmény. Egy egység egy nap legalább három intézményben végzi a vizsgálatokat, az ezer egység egy nap alatt háromezer, öt nap alatt 15 ezer helyszínre fog eljutni.
    Az egységeket a kormányhivatal látja el védőfelszereléssel a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján a felszerelés arcvédő pajzsból és FFP-2-es maszkból áll, ennél szigorúbb védőfelszerelést a tesztelési folyamat nem igényel - jegyezte meg.
    Közölte: a tesztelések hétköznap lesznek, de a szociális intézményekben szombaton és vasárnap is folyik a mintavételezés, és a mintavevőket is minden nap tesztelik.
    Kitért arra, hogy a védekezésbe bevont egyetemisták és felsőoktatási intézmények között a kormány rendelete szerint hallgatói munkaszerződés jön létre, a diákokat munkanapokon napi 5000, hétvégenként napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg, a kormányhivatalok napi étkezésről és szükség esetén szállásról gondoskodnak.
    A hallgatókat a minták levételére és értékelésére oktatófilmmel készíti

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.