Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

György László közölte, egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni. A változások közül kiemelte, hogy a támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz.
A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. A bértámogatás módosításáról szóló kormányrendelet már hétfőn este megjelenhet - tette hozzá. A változásokat az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára részletesen ismertette. Bodó Sándor közölte, hogy a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe. A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára és az otthoni munkavégzésre, a munkaerő-kölcsönző cégekre, valamint az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek a költségvetésből. Az EU-s szabályok miatt azok sem kaphatnak állami bértámogatást, akik uniós forrásból jutnak bérjellegű támogatáshoz.


Az igényléseket egyszerűsíti, hogy nem kell kifejteni a gazdasági nehézségek okát. A munkaszerződések módosítását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell egyenként megkötni minden munkavállalóval, mivel a munkaszerződések a kormányrendelet erejénél fogva módosulnak. A napi 2 órás részmunkaidőt az teszi lehetővé, hogy a kieső munkaidő felső határa 75 százalékra nő. A támogatott munkavállalókat a folyósítás ideje alatt nem lehet rendkívüli munkavégzésben foglalkoztatni, de a létszámtartási kötelezettség is csak rájuk vonatkozik, nem a teljes alkalmazotti állományra - tette hozzá az államtitkár.


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hatékonynak nevezte a kormányzati intézkedéseket, de hangsúlyozta, hogy a válság a munkaadóktól és a munkavállalóktól is erőfeszítéseket követel. Parragh László szerint pánikveszély már nem fenyeget, a vállalkozások igyekeznek alkalmazkodni az új helyzethez, és hamarosan eljön az újrakezdés, sőt a fejlesztések ideje is. Az érdekképviselet vezetője a bejelentett változásokon felül üdvözölte, hogy a Széchenyi kártya munkahelymegőrzési és fejlesztési elemekkel bővül, és azt is, hogy folytatódnak az egyeztetések a kormánnyal. A helyzet folyamatosan változik, a gyors döntés jelentősége felértékelődik, így az is kedvező, hogy bürokratikus terhek leépítésével teret nyernek az egyszerűsített megoldások - hangsúlyozta Parragh László.

MTI 2020. április 20., hétfő 16:36

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.