Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség. Nagy István agrárminiszter szerint a mostani nehéz időszakban sajnálatos módon a vendéglátásban, a turizmusban vagy éppen a szolgáltató szektorban a megélhetésüket elveszítő embereknek, illetve a nappali kurzus nélkül marad felsőoktatási hallgatóknak a hazai mezőgazdaság most különösen nagy mennyiségben tud munkát biztosítani.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy az élelmiszeripari vállalkozások és a gazdaságok az új típusú koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzet miatt munkaerőhiánnyal küzdenek. Az Agrárminisztérium a helyzet enyhítéseként és egyik megoldásaként online platformot hozott létre, ahol az élelmiszer alapanyagot előállítókat és termelőket köti össze a potenciális munkavállalóikkal. A tárca célja, hogy ebben a nehéz helyzetben az élelmiszerlánc érintett vállalkozásait támogassa a szükséges munkavállalók gyors megtalálásával. Nagy István a hazai agrár-szakmai szervezeteket pedig arra kéri, hogy a maguk eszközeivel, infrastruktúrájával segítsék a magyar gazdálkodók munkaerő iránti igényének a munkát keresőkkel való összekötését, a kereslet és kínálat összehangolását.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy április folyamán ugrásszerűen megnő a mezőgazdasági idénymunkások iránti igény. Példaként említette, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelés mintegy kétharmadát a szezonálisan foglalkoztatott munkaerő végzi, egyharmada pedig az állandó foglalkoztatottakhoz kötődik. Az egyes munkafázisok nagyon szűk és szoros biológiai határidőkhöz kötöttek. Egy-egy munkafolyamat elvégzésének elmaradása a teljes növényállomány megsemmisüléséhez vagy jelentős mennyiségi és minőségi termésveszteséghez vezet - hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Kifejtette: az ágazat zavartalan működése szempontjából létkérdés, hogy megfelelő mennyiségű ember álljon rendelkezésre a termelés elvégzéséhez.

Az agrárminisztérium szerint az idénymunka területén van bőven lehetőség a kapacitások betöltésére. Elvégzendő feladat akad bőven, hiszen már javában zajlanak a tavaszi mezőgazdasági előkészületek a földeken. Hangsúlyozta: a hazai mezőgazdaságnak a járvány idején is biztosítania kell az élelmiszer-ellátást. A magyar embereknek ugyanis alapvető szükséglete, hogy hozzájussanak a megfelelő minőségű táplálékoz. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gazdák a szükséges termékeket meg tudják termelni, amihez szükség van kellő számú munkaerőre is - tette hozzá a tárcavezető. A mezőgazdasági idénymunka kereső hírportál a www.munkaszuret.hu linken elérhető, funkciói folyamatosan bővülnek.

Kiadó: Agrárminisztérium

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.