Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 28. - 10:24

A magyar gazdaság szerkezete stabil a foglalkoztatás szempontjából, a 4,5 millió munkavállaló foglalkoztatása komoly munkaerőpiaci teljesítmény - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva.


A KSH csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer volt tavaly decemberben, 4 ezerrel több az előző havinál, és 14 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
    Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaerőpiacon nagy volt hullámzás, míg korábban alig lehetett szakképzett munkaerőt találni, a vírus megjelenése után rövid idő alatt 5 százalék felé ment a munkanélküliségi ráta, az év végére a kiegyenlítődés megtörtént.
    Megjegyezte, hogy számolni kell a munkaerőpiac időszakos hatásaival is, télen több ágazat kevesebb munkaerőt tud foglalkoztatni, továbbá elmaradtak a sok embert foglalkoztató nagyobb rendezvények, karácsonyi vásárok, emellett jónéhány ágazat - például a turizmus, vendéglátás, szolgáltató szektor - nehéz helyeztbe került.
Az államtitkára kiemelte: a kormány segíti a foglalkoztatást. A bevált programok között említette például az ágazati bértámogatást, a kutatás-fejlesztés, innováció területén nyújtott segítséget.
    Úgy fogalmazott, hogy ami most befektetés, az a jövőben napi haszon lesz, az itthon tartott elméleti ismeretek és szakemberek a következő hónapokban, években a magyar gazdaság növekedésének alapját fogják képezni.
    A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon vannak nehezen elhelyezkedő csoportok is. Ilyenek például a fiatalok, bár foglalkoztatási mutatójuk európai uniós viszonylatban kedvező, a 25 év alatti fiatalok számára külön támogatási program fut. Nehéz elhelyezkedniük a 8 általános, vagy az alatti végzettségűeknek is, ezért az őket foglalkoztató munkáltatóknak támogatást tudnak biztosítani. Egyre inkább elvárás az is, hogy a munkahelyeken történő átképzéseket is segíteni lehessen - tette hozzá.

MTI 2021. január 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.