Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 05. - 10:22

Ismét közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek következtében sikerült egészséges szinten tartani a foglalkoztatottsági rátát, amelyet jól mutat, hogy egy hónap alatt 45 ezerrel többen álltak munkába - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020. novemberi adatait Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

 Az ITM által hétfőn az MTI-nek eljutatott közlemény szerint az őszi időszakban szintén nőtt a foglalkoztatottak száma, a 2020.  szeptember és november közötti hónapok átlagában az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 8 ezer fős emelkedés mutatható ki. Az elsődleges munkaerőpiacon 2010 óta 712 ezres növekedést figyeltek meg, míg a foglalkoztatottak létszáma csaknem 800 ezerrel nőtt.
    Hozzátették, hogy 2010 óta a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult, miközben az egy évvel korábbi szinthez képest minimális, mindössze 0,1 százalékpontos a mérséklődés. A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékról 4,4 százalékra esett vissza, az előző év hasonló időszakához viszonyítva a vírusválság ellenére is 1 százalék alatti mértékben romlott a mutató. Novemberben a munkanélküliek száma 190 ezer volt, ami éves összevetésben 34 ezres növekedésnek, ám októberhez képest 9 ezres csökkenésnek felel meg.
    Az Európai Unió 27 tagállamának szezonális kiigazítás nélküli, nyers munkanélküliségi mutatója 2020 októberében 7,6 százalékra emelkedett. Magyarország esetében a ráta 4,4 százalékot tett ki a KSH mérése szerint, ami 3,2 százalékponttal alacsonyabb az európai átlagnál. Magyarország ebben a hónapban Németországgal és Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa volt. Magyarországnál csak Csehországban, Lengyelországban és Máltán volt alacsonyabb a munkanélküliség.
    Bodó Sándor a tárca közleménye szerint azt is elmondta, "az adatokból kitűnik, hogy a vírusválság ugyan továbbra is komoly kihívások elé állítja a magyar munkaerőpiacot, de a kormány időben meghozott intézkedései segítettek abban, hogy a legtöbb munkahelyet megőrizzük, és újakat is létrehozzunk. A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik legfontosabb intézkedése a különféle bértámogatások biztosítása, amelyek közül a vendéglátás, turizmus és szolgáltató ágazatok és a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatásai jelenleg is elérhetők" - tette hozzá az államtitkár.

MTI 2021. január 5.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.