Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított Gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkaerőpiaci online konferenciáján a munkahelyek védelmében tett gazdaságpolitikai intézkedésekről tartott előadásában.

Elmondta, 2020 szeptemberében ugyan 23 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában, de most több mint 740 ezerrel több embernek van munkája, mint 2010 januárjában.

    Kiemelte, a munkanélküliek száma szeptemberre augusztusról mintegy 37 ezer fővel nőtt, de ennyien nem estek ki a munkaerőpiacról, hanem az inaktívak közül többen bejelentkeztek a munkát keresők rendszerébe, a regisztrált álláskeresők száma pedig újra 300 ezer alá csökkent.
    György László hangsúlyozta, az akció első fázisában a munkahelyek védelmén volt a hangsúly, most a munkahelyek megerősítésére, az újak létrehozására helyeződik, és azokra a vállalkozásokra fókuszálnak, amelyek középtávon meg tudják erősíteni piaci pozíciójukat, új munkahelyeket hoznak létre, és lépést tudnak tartani a termelékenység növekedéséből adódó bérfejlesztéssel.
    A szaktárca államtitkára elmondta, a Gazdaságvédelmi akciótervben több mint 800 milliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntött a kormány, ennek segítségével 1500 milliárd forint olyan extra kapacitásbővítés valósul meg a magyar gazdaságban, amely enélkül nem lett jött volna létre.
    György László ismertette, hogy a Gazdaságvédelmi akciótervben a vállalkozások számára rendelkezésre álló mintegy 5745 milliárd forintos keretből eddig a gazdaságban 3407 milliárd forrás jelent meg. A támogatói döntéssel rendelkező, de még ki nem fizetett forrás 1389 milliárd forint.
    Az államilag támogatott és befogadott hitel- és garanciaállomány 2387,9 milliárd forint, ebből 1441 milliárd forint hitelre leszerződtek, júliustól elindult a vállalati hitelállomány bővülése Magyarországon - tette hozzá.
    Az államtitkár részletezte, hogy a Gazdaságvédelmi akcióterv munkaerőpiacot érintő intézkedéseivel 969 214 magyar állampolgár részesülhet munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban, 112 103 regisztrált álláskereső kap pénzbeli ellátást, a diákhitelt 27 809 hallgató veszi igénybe. A különböző támogatási programok révén 583 249 munkahelyet védenek meg, az alapozó informatikai képzésre pedig 61 886-an jelentkeztek, közülük több mint 40 ezren elvégezték a képzést.
    György László emlékeztetett arra, hogy a munkahelyteremtő bértámogatás első fázisa augusztus 31-én lezárult, 48 932 munkahely létrehozását támogatták. Az ehelyett indított új konstrukció a 25 év alatti, vagy alacsony iskolai végzettségű veszélyeztetett munkacsoportba tartozó álláskeresőkre fókuszál. Az október 15-én indult programban 1435 munkavállalót segítettek munkához jutni.
    Előadásában az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozások a Vállalkozói Információs Portálon (VALI) segítséget kapnak a lehetőségek közötti eligazodásban.

MTI 2020. november 12.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.