Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 12. - 09:02

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell, a novemberi adómentességre szóló igényt szombat éjfélig nyújthatják be a vállalkozások a szokásos járulékbevallásban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.


Csaknem 140 ezer dolgozó munkáját mentheti meg a munkáltatói adóterhek három havi elengedése. Az adókönnyítő intézkedés több mint 16 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál - hangsúlyozta Izer Norbert.
    Az adómentesség igénylése egyszerű, elég a havi adó- és járulékbevallásban az e célra kialakított mezőket bejelölni. A novemberről szóló bevallás határideje pedig december 12. - mondta az államtitkár.
    Felhívta a figyelmet arra is, hogy novemberre az adómentesség jár a vendéglátás és szabadidő ágazatban tevékenykedő vállalkozásokon túl a szálláshely-szolgáltatóknak és az utazásszervezőknek is.  
    Az államtitkár felidézte, a kormány a héten, az ágazati szereplőkkel folytatott egyeztetést követően döntött arról, hogy az ezekben az ágazatokban működő vállalkozások nem csak a novemberi munkáltatói adóterhek alól mentesülnek, de a decemberi és a 2021 januári alól is. E cégeknek nem kell megfizetniük e hónapokra a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát - tette hozzá.
    A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az emberek életének és egészségének védelme mellett fontos az is, hogy a korlátozásokkal leginkább érintett ágazatokat, az ott dolgozók munkáját megvédve gondoskodjon a kormány arról is, hogy megkapják a munkavállalók a fizetésüket - hangsúlyozta Izer Norbert.
    A veszélyhelyzetre specializált adómentesség igénybevételének három feltételéből kettő ehhez igazodva az, hogy a cég a kedvezménnyel érintett három hónapban nem szünteti meg felmondással dolgozója munkajogviszonyát és a vele novemberben már munkaviszonyban álló munkavállaló bérét is kifizeti. Minden egyes megvédett álláshely számít - szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy éppen ezért az adómentesség feltételeit nem vállalkozásonként, hanem munkavállalónként kell vizsgálni.
    A harmadik feltétel, hogy az adómentességet azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyek 2020. május 10. és november 10. között bevételük legalább 30 százalékát vendéglátásból, sportból, szabadidős, művészeti, szálláshely-szolgáltatási, vagy utazásszervezési tevékenységből szerezték - magyarázta Izer Norbert.

MTI 2020. december 12.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.