Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

 

A szigetországi rivális már a nyolcadik percben vezetést szerzett 11-esből, bő félóra elteltével megduplázta az előnyét, a szünet előtt pedig a harmadik találatával gyakorlatilag eldöntötte a párharcot.

Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, melynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. A két gárda tavaly az Európa-ligában találkozott a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4-1-es összesítéssel jutott a főtáblára.

 

Legutóbb 2017-ben a Budapest Honvéddal fordult elő, hogy a magyar bajnok az első párharcát elvesztette a BL-selejtezőben, feröeri klub pedig – három kiesést és hat nyeretlen meccset követően – most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban.

A Ferencváros idei első hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésén a 89 éves Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze végezte el a kezdőrúgást.


A zöld-fehérek igencsak álmosan kezdték az összecsapást a rekkenő hőségben, nem estek neki az esélytelenebbnek tartott feröeri riválisnak, amely ezt kihasználva már az ötödik percben veszélyeztetett egy szögletet követően. Ekkor még Dibusz menteni tudott, de néhány perccel később a vendégek 11-esénél már a válogatott kapus sem tudott segíteni.

A hidegzuhannyal felérő gól sem rázta fel a magyar bajnokot, amely csak meddő mezőnyfölényt tudott kiharcolni. Az FTC fásultan és a támadó harmadban elképzelés nélkül futballozott, így a szervezetten védekező riválist nem sikerült zavarba hoznia, az első komolyabb hazai lehetőségre húsz percet kellett várni.

A szurkolók az ivószünetnél skandálták először az „ébresztő” rigmust, félóra elteltével pedig ennél is élesebb kritikával illették a csapat játékát, miközben hazai labdavesztés után a feröeriek egy gólvonalig kijátszott ziccert értékesítve megduplázták az előnyüket.

A szünetig hátralévő időben a Ferencváros valamelyest fokozta a nyomást, de szépíteni nem tudott, sőt, a túlságosan kint álló Dibusz potyagólt kapott, mert visszafelé futva nem találta el a szélről kapura lőtt labdát.

A folytatásban hiába birtokolta jóval többet a labdát és próbálkozott átlövésekkel a Ferencváros, igazi helyzete továbbra sem akadt, ezzel szemben egy újabb vendégkontra végződött ziccerrel, de Dibusz ezúttal bravúrral hárítani tudott.

Sztanyiszlav Csercseszov hitehagyott együttesén sem a szünetben, sem az 57. percben végrehajtott kettős csere nem segített, ugyanúgy csak meddő mezőnyfölény jellemezte a találkozót, mert a vendégek védelme szinte hiba nélkül játszott.

A 65. perctől fokozódott a nyomás a feröeri kapun, de hazai gólt továbbra sem ünnepelhetett a publikum, így a 75. percben elfogyott a türelem: a drukkerek „auf Wiedersehen” és „ruszkik haza” rigmussal követelték az orosz vezetőedző távozását. A hajrára teljesen szétesett a Ferencváros, amely Dibusz újabb két védésével kerülte el, hogy még megalázóbb különbségű vereséget szenvedjen a félprofi ellenféltől. Az elszánt feröeri csapatot éljenzéssel és vastapssal jutalmazta a közel húszezres nézősereg, a sajátjait pedig kifütyülte.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.