Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus ott lehet minden településen, ott van minden megyében, mindenki lehet fertőzött - mondta a kormányszóvivő szombaton, a Facebookon közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, tudja, hogy nehéz, de arra kér mindenkit: tanuljanak más országok példájából, vegyék komolyan a helyzetet, legyenek fegyelmezettek, tartsák be az előírásokat, és aki teheti, maradjon otthon.


Kiemelte, "Magyarországon is tombol a koronavírus okozta világjárvány, aminek a neheze még csak most jön".
A járvány mindenki életét felborította: a diákok nem tudnak iskolába járni, emberek veszítik el a munkahelyüket, az idősek pedig el vannak szakítva a családtagjaiktól, ismerőseiktől - fejtette ki.


A kormányszóvivő megköszönte minden védekezésben részvevőnek az elmúlt hetek erőfeszítéseit, legyen szó egészségügyi és szociális dolgozókról, rendőrökről, katonákról. Ugyanígy köszönet illeti azokat is, akik ebben a helyzetben elvégzik a mindennapi élethez szükséges legfontosabb munkákat, továbbá azokat is, akik betartják a szabályokat és csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat - tette hozzá.
Szentkirályi Alexandra aláhúzta, a kormány minden eszközt megragad, hogy az emberéleteket mentse. "Egyre több a fertőzött, egyre több az elhunyt, ezért is fontos, hogy még több időt nyerjünk" - mondta.


Hangsúlyozta, országszerte készülnek a kórházak a tömeges megbetegedésekre, az egészségügyi és szociális dolgozóknak képzések indultak, folyamatos a további egészségügyi eszközök megrendelése.


A kormányszóvivő kitért arra is, a kabinet korlátlan anyagi eszközöket biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezéshez: létrehozta a járványügyi és a gazdaságvédelmi alapokat. A járvány lassítása mellett ugyanis a gazdaságot is újra kell indítani, amihez szükség lesz a politikai pártok, az önkormányzatok, a bankok, a multinacionális cégek hozzájárulására is - sorolta.


Szentkirályi Alexandra közölte, a kormány magán kezdte a takarékoskodást, eddig több mint 1300 milliárd forintot csoportosított át a minisztériumoktól a védekezésre.
Emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentette, a kormány meghosszabbítja az érvényben lévő kijárási korlátozást, és ezt hetente felülvizsgálja. Erre azért van szükség, mert eddig tudtuk fékezni a járvány terjedését, de a megbetegedések száma biztosan nőni fog - mondta.


A kormányszóvivő szerint azért fontos a korlátozások betartása, hogy megfelelően fel lehessen készülni a fertőzöttek ellátására.
Felidézte, arról is döntés született, hogy az önkormányzatok húsvét alatt maguk dönthetnek szigorú intézkedések bevezetéséről, mivel az ünnep különösen kockázatos a vírus terjedése szempontjából.


Szentkirályi Alexandra - egy általa felolvasott kérdésre - elmondta, az idei húsvétkor le kell mondani a nagy családi összejövetelekről, valamint a barátok, ismerősök locsolásáról: a kormány mindenkit arra kér, hogy szűk családi körben, vagyis azokkal töltse az ünnepet, akikkel egyébként is együtt lakik.
Különösen fontosnak nevezte, hogy az időseket, krónikus betegeket se látogassák, hiszen rájuk különösen veszélyes a vírus. Hangsúlyozta: azonban figyelni kell arra, hogy senki se érezze magát egyedül, ezért a családtagokat érdemes gyakran felhívni.


A kormányszóvivő a külföldről hazatérőket arra kérte, hogy vonuljanak kéthetes, önkéntes házi karanténba. Emlékeztetett, a fertőzések gócpontjának számító országokból: Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezők automatikusan hatósági házi karanténba

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.