Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​A Fővárosi Önkormányzat több intézkedést is bevezet mától a koronavírus terjedésének megakadályozására. Az intézkedések célja, hogy csökkentsék a nyomást a közösségi közlekedésen és felfüggesztik a fővárosi kulturális intézmények működését. 

Karácsony Gergely főpolgármester, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes megköszönte minden olyan munkavállalónak a munkáját, akik nap, mint nap azért dolgoznak, hogy minél kisebb kockázatot jelentsen Budapest lakóira a koronavírus. Külön köszönet jár minden egészségügyi dolgozónak, akik gyakran a fertőzésveszélyt is vállalva segítik a budapestieket.

A főváros három alapelv mentén hozott ma intézkedéseket: együttműködés, információ és felelősség. Együttműködés a kormányzati operatív törzzsel és a fővárosi cégekkel, a WHO-val és az ENSZ-szel, minél több és pontosabb információ megosztása a fővárosiakkal a koronavírus terjedését illetően és konkrét cselekvési terv, amelyben a megelőzésen van a hangsúly.

Ezen kívül a Fővárosi Önkormányzat több más intézkedést vezet be a mai naptól:

  1. A BKV járművein megszűnik az első ajtós felszállás, holnaptól nem lehet jegyet váltani a gépkocsivezetőknél.

  2. A Fővárosi Önkormányzat azt javasolja a kormánynak, hogy a munkáltatókkal egyeztetve tegye rugalmasabbá a munkakezdés idejét a munkavállalóknak, hiszen a legnagyobb kockázatot a reggeli csúcsforgalom jelenti. A budapesti munkaadókat arra kérjük, hogy biztosítsák a munkavállalók számára az otthoni munkavégzést - a home office-t - abban az esetben, ha ez nem megoldható, tegyék ők is rugalmasabbá a munkakezdést.  

  3. A főváros – a kormányzatot megelőzően – tájékoztatta a fővárosi fenntartású/üzemeltetésű színházak igazgatóit, hogy az előadásokat függesszék fel, a nézőszámra való tekintet nélkül, mindenhol. A Budapest által fenntartott mozikban szintén fel kell függeszteni az előadásokat, a múzeumok pedig nem fogadnak látogatókat. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is bezár.

  4. A főváros megvizsgálta a többi nagyváros pandémiás protokollját a közösségi közlekedést illetően, és arra kéri a kormányt, hogy készítsen egy ilyen tervet Budapest számára

    (forrás: budapest.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.