Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megnyitották a röszkei, a tompai és a hercegszántói határátkelőt a magyar-szerb határ mentén élők előtt csütörtökön, ezzel is segítve azt, hogy az ingázók ne szenvedjenek túl nagy gazdasági károkat az új típusú koronavírus-járvány következményei miatt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Horgoson, a röszkei határátkelő szerbiai oldalán Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a szerb és a magyar állampolgárok újra használhatják a három említett határátkelőt munkavállalási és mezőgazdasági munkálatok elvégzése céljából a határsáv 50 kilométeres körzetében. Ehhez igazolásra lesz szükség, hogy a határsáv 50 kilométeres körzetében laknak, valamint egy munkáltatói igazolásra, hogy a munkahely a határ 50 kilométeres körzetében van, illetve igazolásra arról, hogy a megmunkálni kívánt föld 50 kilométeres sávban van.

Az ingázók nehézségeire Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint a határ magyar oldalán a helyi parlamenti képviselők hívták fel a figyelmet - közölte a tárcavezető.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy emellett magyar nagyvállalatok, a Mol és az OTP fontos szerepet játszanak a magyar és a szerb gazdaság újraindításában.

Folytatódik az eddig is sikeres és népszerű vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelynek keretében eddig 86 milliárd forintnyi beruházás jött létre a Vajdaságban magyar költségvetési támogatással.

Folytatódnak a korábban elkezdett közös infrastrukturális beruházások, a Belgrád-Budapest, valamint a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztése. Épül az a gázszállítási folyosó is, amely Törökországból Bulgárián és Szerbián keresztül tud majd gázt szállítani Magyarországra, a magyar szakasz 2021 októberére elkészül.

Annak érdekében, hogy a két ország vállalatai közötti együttműködés most se sérüljön, az Eximbanknál 120 millió eurós hitelkeretet nyitottak abból a célból, hogy magyar és szerb vállalatok szorosan együtt tudjanak működni.

Leszögezte: Magyarország abban érdekelt, hogy a szerb védekezés a vírus ellen sikeres legyen, "hiszen mi nem lehetünk sikeresek, ha a szomszédaink sikertelenek", ezért adott Budapest egészségügyi védőeszközöket a szerb kormánynak, a vajdasági magyaroknak, és a boszniai szerbeknek is. "Mi felelős szomszédságpolitikát folytatunk, és ennek az egyik legfontosabb pillére a magyar-szerb kétoldalú együttműködés" - szögezte le.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a nehéz helyzetek mutatják meg igazán, "hogy a sorsunk mennyire összefonódik". Rámutatott, hogy Magyarország és Szerbia rendkívül szoros egymásra utaltságban él Közép-Európában, és kölcsönös érdek az, hogy a szomszédok erősek és egészségesek legyenek. "Ezért elmondhatjuk, hogy minél gyorsabban áll talpra a szerb gazdaság, annál nagyobb segítséget jelent ez a magyar gazdaság számára, hiszen Szerbia a legfontosabb kereskedelmi partnerünk a nyugat-balkáni térségben" - magyarázta a tárcavezető. Hozzátette: minél jobban védekezik Szerbia az új típusú koronavírussal szemben, annál eredményesebb lesz Magyarország védekezése is.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, Magyarország biztosította a tranzitot az országon keresztül. A röszkei határt mindennap 14 és 18 óra között használhatják azok a szerb állampolgárok, akik munkavállalási céllal utaznak Nyugat-Európába, Magyarországon viszont csak a kijelölt autópályákat és benzinkutakat használhatják.

A külgazdasági és külügyminiszter a vajdasági érettségizőkre vonatkozó kérdésre válaszolva kiemelte, hogy semmi

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.