Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Megjelent a Déli Körvasút bővítésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzés, ezzel az utóbbi száz év legjelentősebb fővárosi vasúti fejlesztése indul el - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.

A kivitelezési munkákat a kormány döntése szerint európai uniós forrásokból finanszírozzák. A beruházást az Európai Unió - a már épülő déli összekötő vasúti híd támogatási okiratában - előzetesen támogatta, mint ahhoz csatlakozó, azzal összefüggő szakaszt. A NIF tenderén kiválasztott kivitelező a szerződés megkötése után a kiviteli terveket és az organizációs ütemtervet készíti el először, az építési munkák javarészt várhatóan 2022-ben indulnak - írták.
    Kiemelik: a beruházással Kelenföld és Ferencváros állomások között elkezdődhet a harmadik - egyes szakaszokon pedig a negyedik - vágány, valamint a Közvágóhídnál és Nádorkertnél új megállóhelyek építése. A fejlesztéssel teljesen átépülhet a vasúti infrastruktúra, és új, nagy hatásfokú, Magyarországon másutt eddig nem alkalmazott zajvédő falak létesülhetnek. A fejlesztésre óriási szükség van, hiszen a klímaváltozás miatt egyre fontosabbak a környezetet kímélő, kötöttpályás közlekedési lehetőségek - hangsúlyozza a közlemény.
    A fejlesztés tervei elkészültek és megszerezték a szükséges építési engedélyeket, illetve a környezetvédelmi engedélyt is.
    A felmérések mutatják: többen is igénybe vennék az elővárosi vonatokat, a közelmúltban fejlesztett esztergomi és székesfehérvári vonalon 107, illetve 76 százalékkal nőtt az utasok száma. A fejpályaudvarok azonban nem tudnak több vonatot fogadni, így az elővárosi vasutak kapacitása csak a körvasútra irányított járatokkal növelhető a következő években. A Déli Körvasút bővítésével és az új megállók létesítésével teljesen új kapcsolatok jönnek létre az elővárosok, valamint budapesti városrészek között, tovább növelve a vasút potenciális utasainak számát.
    A Déli Körvasút fejlesztésével a kormány és a beruházás megvalósításáért felelős szakcégek, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Zrt. célja, hogy az elővárosi vonatok itt a jelenleginél háromszor sűrűbben, tízpercenként járhassanak majd, és a budai agglomeráció három régiójából - a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalról - a főváros belső területeit érintve Pesten a hatvani, az újszászi és a ceglédi vonalakon folytathassák útjukat. Amikorra megépül a repülőteret elérő vasúti összeköttetés, utóbbi Ferihegy elérését is jelenti majd Kőbánya-Kispesten át. A Déli Körvasút fejlesztésével a nemrég az esztergomi vonalról indított, és az újonnan létesített Újpalota megállót is érintő S76-os járat meghosszabbítására is adott lesz a lehetőség Kelenföld és a dél-budai agglomeráció felé - írták.
    A Déli Körvasút bővítésével új kapcsolatok jönnek létre a főváros különböző térségei között. A délnyugati és keleti agglomeráció közötti járatok Kelenföldön az M4-es metróval, a megépülő Közvágóhíd megállónál a villamosvonalak mellett a déli H6 és H7 hévekkel, azaz a leendő 5-ös metróval kapnak összeköttetést. Az Infoparknál létesülő Nádorkert megálló a közelmúlt és a jelen itteni jelentős városfejlesztéseit szolgálja majd ki, és a rakparton meghosszabbodó budai fonódó villamosra is át lehet majd szállni itt.
    Egy külön közbeszerzés keretében készülhet el a Népliget déli sarkánál készülő megálló, amely az M3-es metró Ecseri úti állomásához ad kapcsolatot.
    Az új megállók környezete városias arculatú közösségi terekként készül: a fedett utascsarnok akadálymentes lesz, lifttel, lépcsőkkel, mozgólépcsővel, utastájékoztatási rendszerekkel felszerelve. A fejlesztésről az érdeklődők www.delikorvasut.hu oldalon tájékozódhatnak.
    Megújul a vasúti terület környezete is, a kivitelezés során rendkívüli figyelmet fordítanak a helyben élők igényeire, a zaj- és rezgésvédelemre, valamint a zöldterületek megújítására egyaránt.
    Mivel a Déli Körvasút kivitelezése leginkább a sűrűn lakott budai területeket is érinti, a BFK és a NIF különös gondot fordít majd arra, hogy a munkálatok az ott élők számára minél kisebb terhet jelentsenek. A kivitelezőnek a munkák során korszerű, környezetbarát gépeket kell használni, és még az építkezés megindulása előtt teljeskörű ablakcserére kerül sor azokban a vasútra néző lakóingatlanokban, ahol az ott élők ehhez hozzájárulnak. A munkálatok során mind a vasúti forgalmat, mind a környék közútjainak átjárhatóságát fenn kell majd tartani.
    A beruházás után a Hamzsabégi park átmenetileg használt keskeny sávját visszakapják az ott élők, és a cél a vasút mentén egészen a Dunáig tartó kerékpáros-gyalogos zöldfolyosó kialakítása. A töltés ma szétválasztja a szomszédos újbudai területeket, ezért gyalogos-kerékpáros átjárók is készülnek több helyen a töltést áttörve. A Déli Körvasút fejlesztésének környezetrendezésével kapcsolatban nemrég jelent meg a tender. A beruházást irányító NIF és a BFK az érdekeltek véleménye alapján, közösségi tervezéssel kívánja meghatározni a terület funkcióit, a környezet kialakítását. A közösségi tervezés első lépéseként a www.delikorvasut.hu oldalon november 15-ig tölthető ki a honlapon található kérdőív.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.