Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megjelent az iskolai szakképzési tanulmányokat lezáró szakmai vizsgák rendjét leíró miniszteri határozat. "Meg kell védenünk a magyar fiatalok, és persze az oktatóik, tanáraik egészségét és életét, ugyanakkor azt is lehetővé kell tennünk, hogy minél kevesebb nehézséggel, problémával éljék tovább az életüket a koronavírus-járvány alatt is" - mondta az MTI-nek Schanda Tamás.

A szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: újra kell indítani a magyar gazdaságot, és ehhez szükség van a tanulmányaikat most befejező diákokra is. "Ők korszerű, friss szaktudás birtokában vannak. Az egyéni érdekük is az, hogy ezt mielőbb kamatoztatni tudják a munkaerőpiacon" - mondta Schanda Tamás.


Az államtitkár a határozat tartalmát ismertetve elmondta: csak írásbeli és gyakorlati vizsgák lesznek, ezek eredménye alapján állítják majd ki a bizonyítványokat. Szóbeliket most, a 2019/2020. tanév májusi júniusi időszakában nem tartanak - ezzel is csökkentve a fertőzés terjedésének esélyét. Az írásbelikre május 25-e és 29-e között kerülhet sor, míg a gyakorlati vizsgákat május 4-e és június 15-e között lehet megtartani.


Schanda Tamás hozzátette: lehetőség szerint előbb a gyakorlati, majd az írásbeli vizsgákat kell megtartani. Erre a határozat azoknak a képzéseknek az esetében is lehetőséget ad, amelyeknél az eredeti szabályok szerint más sorrendben kellene eljárni. A bizonyítvány kiállításának és a vizsgára bocsátásnak minden esetben feltétele az, hogy az utolsó évfolyamra meghatározott gyakorlati követelmények legalább 60 százalékát teljesítse a tanuló, attól viszont a mostani vizsgaidőszakban eltekintenek, hogy egyes további feltételek teljesítését igazoló dokumentumokat - így például a nyelvvizsga-bizonyítványt vagy jogosítványt - bemutassák a diákok.


Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy aki valamilyen ok miatt nem szeretne az elkövetkező két hónapban szakmai vizsgát tenni, az természetesen megteheti ősszel is. "A mostani vizsga egy lehetőség. De ha a tanuló úgy dönt, akkor ősszel is megcsinálhatja, és az sem pót-, sem javítóvizsgának nem fog számítani" - fejtette ki.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a vizsgabizottság most mindössze egy elnökből és egy tagból áll majd, és nem vehet rész benne olyan ember, aki már betöltötte a 65. életévét. "A vírus terjedésének esélyét csökkentenünk kell, ezért is határoztuk meg ezeket a szabályokat. És ezt a célt szolgálja az is, hogy a vizsgázóknak és a vizsgáztatóknak egyaránt maszkot kell viselniük, és kesztyűt is hordhatnak. Ezeket az eszközöket, valamint a szükséges kézfertőtlenítő szereket a vizsgákat szervező iskolák biztosítják" - mondta Schanda Tamás.


Hozzátette, emellett természetesen arra is ügyelni kell, hogy a védőtávolságot a diákok egymás között is betartsák. "Az írásbeli vizsgán egy tanteremben legfeljebb 10 diák tartózkodhat egyszerre. Főszabály szerint a gyakorlati vizsgán is tartani kell a védőtávolságot, de egyes speciális esetekben, amelyekben kizárható, hogy a vizsgázók bármilyen módon érintkezzenek egymással, ez a távolság csökkenthető" - fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy a határozat a fertőtlenítéssel kapcsolatban is szigorú szabályokat rögzít.


Schanda Tamás arról is beszámolt, hogy a mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsga most nem szervezhető, ezeket az októberi-novemberi időszakban lehet majd megtartani, illetve hogy a köznevelésért felelős tárca hatáskörébe tartozó egyes szakképesítések - a képző- és

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.