Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megközelítette a 6, 7 milliót a igazolt koronavírus-fertőzöttek száma világszerte pénteken, a SARS-CoV-2 nevű vírus halálos áldozatainak száma 393 383 , betegségből több mint 2,9 millióan gyógyultak fel a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzött (1,88 millió) és a legtöbb haláleset (több mint 108 ezer). Donald Trump amerikai elnök pénteki sajtókonferenciáján gazdasági fellendülést ígért 2021-ig, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.
    A második helyen álló Brazíliában az igazolt fertőzések száma megközelítette a 615 ezret, a halálos áldozatok száma - 34 021 - meghaladta Olaszországét.
    Nagy-Britanniában a halálos áldozatok száma meghaladta a 40 ezret. Az elmúlt 24 órában 357 beteg haláláról érkezett bejelentés, így országosan eddig 40 261 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott. Péntekre egy nap alatt 207 231 vírustesztet végeztek, és 1650 új koronavírus-fertőzést azonosítottak. A járvány kezdete óta 283 311 embert fertőzött meg az új koronavírus.


    Olaszország kilenc régiójában nem történt új haláleset a pénteket megelőző 24 órában. A halálesetet száma a korábbi napok tempójában, 85-tel nőtt és 33 774-re emelkedett. Az új fertőzöttek száma az előzi napinak több mint a kétszeresével - 518-cal - 234 531-re nőtt a halottakat és a gyógyultakat is számítva.
    Spanyolországban 177-tel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma egy nap alatt. eddig 240 978 esetben igazolták vizsgálatokkal a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta fertőzést. A halálos áldozatok száma 52-vel emelkedett az elmúlt egy héten, és elérte a 27 134-et. Spanyolországban péntek éjfélkor ér véget a tíznapos nemzeti gyász, amelyet tiszteletadásként rendelt el a kormány. Délben a közintézmények előtt egyperces néma főhajtással emlékeztek az elhunytakra.


    Franciaországban a koronavírus-járvány ellenőrzés alatt van - jelentette ki pénteken Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács elnöke az első olyan hétvége előtt, amelyen a franciák már száz kilométernél távolabb is elhagyhatják lakóhelyüket, és a családok a járvány kezdete óta először kereshetik fel távolabb élő hozzátartozóikat, akár az idősotthonokban is. Franciaország az európai járvány egyik fő gócpontja, a halálos áldozatok száma az egészségügyi tárca csütörtök esti összesítése szerint 29 065, de az elmúlt 24 órában már csak 44-en vesztették életüket.


    Svájc kormánya pénteken úgy döntött, hogy a tervezettnél korábban, június 15-én megnyitja az Európai Unióval közös összes határát; az intézkedést Olaszország követelte.
    A járványügyi szakértők szerint annyira lelassul a koronavírus terjedése Belgiumban, hogy már kockázat nélkül lehet kilépni az utcára - közölte pénteken a helyi sajtó. Yves Van Laethem, a belga kormány szakértő szóvivője azt nyilatkozta, hogy a csütörtökről péntekre elhunyt 29 áldozat ellenére elmondható, hogy a "mutatók kivétel nélkül reménykeltőek".
    Péntek déltől szabad az utazás Csehország, Magyarország és Ausztria között - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter a cseh kormány péntek reggeli rendkívüli ülése után. A miniszter szerint a döntést az érintett országokkal történt egyeztetés alapján hozták meg.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.