Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A várható legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülnie az egészségügynek a koronavírus-járvány kapcsán, hogy egyetlen magyar ember se maradjon ellátatlanul - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházigazgatókkal és intézetvezetőkkel folytatott konferenciabeszélgetésen.

Más államok negatív példájával ellentétben mi felkészítettük az egészségügyi rendszerünket arra, hogy nálunk ne fordulhasson elő az, ami Olaszországban vagy Svédországban, ahol már pár hét leforgása alatt élethalálkérdésben kellett dönteniük az ottani egészségügyi dolgozóknak, elengedve rengeteg idős állampolgár kezét.

A magyar kórházi ágyak kihasználtsága tavaly 66 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a kórházi ágyak 34 százaléka eleve üresen állt. Az első magyarországi fertőzés megjelenése után - ahogy világszerte mindenhol - az elektív műtétek központi szabályozása mellett a betegek jelentős része önként lemondott a halasztható beavatkozásokról. Ez március végére további 24 százalékos szabadágyszám növekedéssel járt. Így amikor a miniszter utasításba adta a kórházaknak, hogy szabadítsák fel az ágykapacitásuk 60 százalékát, akkor már az ágyak 58 százaléka országos szinten szabad volt. Tehát mindössze további 2 százaléknyi szabad ágy biztosítása volt a feladat.

A szakkollégiumok iránymutatása alapján a kórházvezetők és a kezelőorvosok felelőssége volt, hogy átcsoportosításokkal, más, hasonló profilú kórházakba való áthelyezéssel, illetve a kórházi ellátást nem igénylő betegek otthoni ápolásával készüljenek fel arra, hogy amikor tömegessé válik a fertőzés, akkor is a legjobb ellátást tudják biztosítani az új típusú koronavírustól súlyosan megbetegedett emberek számára.

Külföldi példák mutatják, hogy az egészségügyi ellátórendszer a világ több országában összeomlott vagy teljesítőképességének határán áll azért, mert váratlanul, felkészületlenül kellett szembenézniük a tömeges megbetegedéssel. Magyarországon - a jó ritmusban meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek köszönhetően - sikerült lassítani a járvány terjedését.

Az egészségügyi rendszerünk rugalmasan alkalmazkodott a hazai járványhelyzethez, a kórházak döntő többsége teljesítette az elvárást, és felkészült a járvány tetőzésére, a fertőzött és nem fertőzött betegek elkülönített kezelésére, és a súlyos állapotú emberek lélegeztetésére.

A miniszter a beszélgetésen ismételten megköszönte a kórházak helytállását, a főigazgatók pontos és lelkiismeretes munkavégzését.


    Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.