Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Változatlanul óriási az érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt, már 725 ezren töltötték ki a kérdőívet - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta: még három hét van az augusztus 15-i feladási határidőig, de már most is egyértelmű, hogy a mostani nemzeti konzultációban - a korábbiakhoz hasonlóan - rengetegen vesznek részt, ami erős támaszt adhat a jövőbeni kormányzati döntésekhez.
    Hozzátette: a korábbi konzultációkhoz képest valamivel magasabb az internetes kitöltések száma, de a magyarok túlnyomó része postán küldi vissza a kérdőívet.
    Dömötör Csaba úgy értékelt: Magyarország változatlanul eredményesen tartja magát a járvány elleni küzdelemben, de szerte a világon "ennél azért komorabb a kép", hiszen 15 millióhoz közelít a fertőzöttek száma, miközben legalább 600 ezren hunytak el a járvány következtében.
    Elmondta: a Magyarországnál nem sokkal nagyobb Hollandiában a napi esetek száma 50-ről 150 fölé emelkedett, miközben hazánkban ez a szám nyolc, az elhunytak száma pedig 100 ezer főre vetítve Hollandiában 36, Magyarországon hat. Hozzátette: Romániában eközben megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált esetek száma, és a halálozások rekordja is.
    Az államtitkár szerint ezért most a fő cél a vírus behurcolásának megakadályozása, ezért kellett korábban beutazási korlátozásokat elrendelni.
    Kiemelte: a nemzeti konzultációban az egyes korlátozó intézkedésekről - így például a maszkviselésről vagy az idősek bevásárlási sávjáról - is elmondhatják az emberek a véleményüket.
    Dömötör Csaba a kérdőív kitöltésére bíztatva hangsúlyozta: ha megérkezik a járvány második hulláma, akkor újra nagy összefogásra van szükség, és arra is, hogy a kormány tudja, melyek az igazán támogatott intézkedések, hiszen ennek ismeretében lehet jó és gyors döntéseket hozni.
    Kérdésre válaszolva az államtitkár komoly eredménynek nevezte az EU-csúcson született megállapodást, mert mint mondta, komoly plusz pénzeket sikerült szerezni, és sikerült megvédeni a nemzeti büszkeséget is.
    "Az a reményünk, hogy ezzel a megállapodással valóban elindulhat a gazdasági károk helyreállítása, és mindezt politikamentesen, igazságosan és a méltányosan lehet megtenni" - fogalmazott.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.