Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 19. - 09:29

A családok támogatása kiemelt célja a kormányak, a koronavírus-járvány alatt is megkerülhetetlen. Már megérkeztek az első igénylések a január 1-jén indult otthonfelújítási támogatásra - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin ismertetése szerint eddig mintegy harminc család nyújtotta be igényét a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatásra. Emlékeztetett arra, hogy a támogatást a saját háztartásukban legalább egy gyermeket nevelő szülők kaphatják meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az otthonfelújítási támogatás a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, tehát az egyszülős családoknak is jár.
    Közölte, az otthonfelújítási támogatás egyéni élethelyzetekre vonatkozó kérdéseire a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatán, call centerén és honlapján tudnak válaszolni a szakemberek.
    A kormány azt szeretné, hogy Magyarországon mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen, és a fiatalok minél jobb körülmények között alapíthassanak családot, vállalhassanak, nevelhessenek gyereket - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
    Novák Katalin elmondta, egy friss kutatás szerint Magyarországon tíz emberből kilenc nagyon fontosnak mondta, hogy saját tulajdonú otthona legyen. Egy másik felmérés szerint pedig a megkérdezettek 64 százaléka tervezi otthona felújítását.
    A miniszter ezekre utalva arra emlékeztetett, hogy a kormány az öt éve tartó otthonteremtési programmal az új otthonok megteremtését, míg a január 1-jével bevezetett felújítási programmal már a saját otthonok felújítását is támogatja.
    Novák Katalin közölte, egy családot alapító pár ma már több tízmillió forint segítséget kaphat az otthonteremtéshez. A babaváró támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) és az ehhez kapcsolódó 15 millió forintos kölcsönnel akár 30 millió forint támogatást is kaphatnak a fiatalok a magyar államtól - mondta.
    Kitért arra is, hogy a kormány tervei szerint 2022. január 1-jétől a 25 év alattiak szja-mentességet kaphatnak munkajövedelmük után, és ez újabb támogatást jelent a fiataloknak. Jelezte, ehhez hasonló mentesség Lengyelországban működik.

MTI 2021. január 19.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.