Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 19. - 13:42

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 150 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón kedden.

 Kiss Róbert alezredes hozzátette: 121 emberrel szemben azért kellett intézkedni, mert a tízezer lakosnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet, közülük 33-an figyelmeztetést kaptak, 58-cal szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 30-at pedig feljelentettek a rendőrök. Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein 10, üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig 19 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
    A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 20 341 emberrel szemben intézkedtek maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
    A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szórakozóhelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése miatt eddig 704 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 198 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 506 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    Hétfőn egy üzlet ideiglenes bezárásról döntöttek a rendőrök:. Somogy megyében egy tűz- és munkavédelmi üzlet ellenőrzésekor azt tapasztalták, hogy sem a tulajdonos, sem az alkalmazott nem viseli a maszkot. A jogszabály hatályba lépése óta 115 üzlet ideiglenes bezárásról döntöttek a rendőrök.
    Kiss Róbert elmondta: hétfőn 254 ember ellen intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, ezt november 11-én a kijárási tilalom váltotta fel; november 4-étől a rendőröknek 27 052 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
    Hétfőn a Magyarország területén való átutazás szabályainak megsértése miatt 63-szor intézkedtek. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 10 005-ször intézkedtek a rendőrök e szabályok megsértői ellen.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy hétfőn 3056 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 18 523-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 1708-an regisztráltak az online ellenőrzésre kifejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 9761 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban lévőknél hétfőn.
    Az alezredes kérdésre válaszolva közölte: a járványügyi készültség idején elrendelt kötelező maszkhasználat bevezetése óta csaknem négy hónap telt el, így a maszkviselési kötelezettség a közterületeken, a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben a lakosság mindennapjainak a részévé vált. Nincs ez másként a veszélyhelyzetben elrendelt védelmi intézkedésekkel sem - jegyezte meg. Hozzátette: azt tapasztalják, a lakosság megértette az operatív törzs törekvését, "hogy a maszkviselés a magunk illetve a mások élete, testi épsége, egészségvédelme érdekében rendkívül fontos".
    Az állampolgári jogkövetés határozottan javul, és ez megmutatkozik a rendőri intézkedések adataiban is - mondta Kiss Róbert.

MTI 2021. január 19.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.