Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 21. - 13:05

A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a magánrendezvények, családi rendezvények 10 résztvevős korlátját továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.
    A kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. Az áruforgalom zavartalanul folyik - tette hozzá.
    Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a hétvégén a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 770 ember ellen intézkedtek, közülük 700-zal szemben azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.
    Tömegközlekedési eszközökön és a megállókban a szabálytalan maszkviselés miatt nyolc esetben, az üzletekben és a bevásárlóközpontokban pedig 62 emberrel szemben intézkedtek, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
    A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 14 888 intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt - tette hozzá.
    Elmondta azt is, hogy egy üzletet zárattak be hét napra: december 18-án egy tiszadobi gazdaboltban - többszöri ellenőrzés során - a tulajdonos egyik alkalommal sem viselte a maszkot. A jogszabály hatálybalépése óta 101 létesítményt, üzletet, szolgáltatóegységet zártak már be a rendőrök ideiglenesen.
    A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 627 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 168 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 459-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    Kiss Róbert közölte: a hétvégén 1400 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt, közülük 1322-en ténylegesen megszegték a kijárási korlátozást, 78-an pedig nem tartották be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt. A november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 11-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 15 436 esetben intézkedtek.
    A hétvégén a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 471-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 8270 alkalommal intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértőivel szemben.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy a hétvégén 13 081 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 32 486-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 3951-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 49 015 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél a hétvégén.
    A járvánnyal összefüggésben március óta 505 büntetőeljárás indult, eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki.

MTI 2020. december 21.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.